Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, ha több a hiányzás 250 óránál

Infostart
2021. április 19. 10:48
A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.

Horváth Péter hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arra, hogy valószínűleg nem minden szülő engedi gyermekét részt venni az alsósok újraindult jelenléti oktatásában, azt válaszolta: a szülőknek lehetőségük van erre, és úgy gondolja, ha a hiányzások száma meghaladja a 250 órát, a tantestületnek akkor is engednie kell az osztályozóvizsgát.

"Azt gondolom, hogy most mindenkinek az a feladata, hogy méltányosan bírálja el ezeket a kérelmeket, méltányosan zárja le a gyermekeket, még akkor is, ha nem feltétlenül ugyanaz a teljesítmény lesz idén, mint az előző években" – fogalmazott az elnök.

Jelezte azt is, hogy ebben a korban még nagy veszélyt jelent a lemorzsolódás, és ha a tanároknak egyszerre kell figyelniük a jelenlévő és a távoli oktatást választó diákokra, akkor az nagyon leterhelné őket.

Egyelőre nincsenek adataik, mennyien dönthettek úgy, hogy gyermekük nem kezdi meg hétfőn a jelenléti oktatást – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy egész iskola minden diákja otthon marad, azt válaszolta, nem tudja pontosan, ilyenkor mi lesz a "menetrend", de rugalmas megoldásokat kell keresni, és nem élezni a konfliktusokat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!