Nyitókép: MTI/EPA/Antonio Bat

Jöhetnek a "3 milliós könnyítések" – ezek várhatók

Infostart
2021. április 13. 13:45
Három támpont van azzal kapcsolatban, hogy milyen lazítási bejelentéseket lehet várni az újabb oltottsági határkő elérésével.

Kedden elérte Magyarország a 3 milliós oltottlétszámot, vagyis ennyien lehetnek legalább egy koronavírus-vakcina birtokában, ekkor pedig a korábbi ígéretek szerint új bejelentésekre kerülhet sor.

Hogy a boltzár átalakítása és az iskolanyitás kétfelé választása, valamint a kijárási tilalomban történt engedmény után milyen lazító intézkedések várhatók, azzal kapcsolatban három támpont áll rendelkezésre:

  • a múlt heti Kormányinfón tett bejelentések
  • a pénteki miniszterelnöki interjú
  • a nemzeti konzultáció eredményei

Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, 5-6 napon belül elérhető a 3 milliós határ, ekkor pedig újabb bejelentések jönnek a járványügyi intézkedések lazításáról. Akkor arról beszélt, hogy második körben

kinyithatnak a most még bezárt vagy elviteles éttermek, valamint kávézók, büfék teraszai,

de a még szünetelő egyéb szolgáltatások engedéséhez még magasabb átoltottsági arány kell. Kérdésre válaszolva kiemelte, az edzőtermek nyitására sem kerül még sor egy ideig.

Orbán Viktor legfontosabb pénteki, Kossuth rádióban tett bejelentése az volt, hogy április 19-től csak a nyolcadikosokig bezárólag folytatódik személyes jelenléttel az iskola, illetve az óvodai ellátás, a gimnazisták csak az érettségi szünet után, május 10-én térnek vissza az iskolapadba.

A kormányfő egyebekről nem beszélt, amelyek a 3 milliós küszöb átlépéséhez voltak köthetők, de az újranyitással kapcsolatos nemzeti konzultáció eredményeiből kirajzolódik:

  • 88 százaléknyian a fokozatos nyitást támogatják
  • 87 százaléknyian sürgetőnek tartják az éttermek és a szállodák mielőbbi, szabályozott kinyitását
  • 79 százaléknyian szeretnének csak "vírusvédett" külföldiekkel találkozni
  • 75 százaléknyian támogatták a sportolási lehetőségek engedélyezését
  • 74 százaléknyian akartak enyhíteni a kijárási szabályokon
  • 65 százaléknyian szerettek volna védettségi igazolványhoz kötött kedvezményeket
  • 58 százaléknyian engedélyezték volna nagyobb tömegrendezvények rendezését és látogatását védettségi igazolvánnyal.

Ezek közül a fokozatos nyitás már biztos, ám a magas támogatottságú intézkedések közül az éttermek és szállodák részleges nyitását még nem jelentették be, miközben a kevésbé kívánt kijárási enyhítést már bevezették a múlt héten.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!