Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Közös videóval állt elő oltásügyben az ellenzék - mutatjuk!

Infostart / MTI
2021. április 5. 13:12
Az ellenzéki pártszövetség arra kér mindenkit hétfőn, a Facebookon nyilvánosságra hozott videójában, hogy éljen a védőoltás lehetőségével.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a videóban hangsúlyozta: "minden magyar kapja meg az oltást!".

"Ez az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket" - tette hozzá.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta: "a korlátlan felhatalmazással rendelkező Orbán-kormány a felelős azért, ami a koronavírus-járvány alatt bekövetkezett Magyarországon. A Fidesz a felelős azért, hogy a járvány közepette több mint négyezer egészségügyi szakdolgozó hagyta ott a kórházakat".

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint Orbán Viktor a felelős azért, hogy az utóbbi időben a világon lakosságarányosan Magyarországon halnak meg a legtöbben a koronavírus-fertőzés következtében.

Orbán Viktor ahelyett, hogy gyors és hatékony intézkedéseket hozott volna a járvány terjedésének megfékezéséért, az "éj leple alatt privatizálta az egyetemeket, és százmilliárdokat lapátolt ki a haverok zsebébe, magánalapítványokba, sportra, dubaji világkiállításra, vagy éppen Semjén vadászkiállítására" - mondta.

Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke kiemelte: "Orbán kormánya, strómanjai a koronavírus-járvány alatt nyerészkedtek és dubajoztak", a miniszterelnök és kormánya súlyos tíz- és százmilliárdokat utalt át "közpénznyelő alapítványokba, vadászkiállításra, felcsúti hobbifocira, miközben több mint 20 ezer magyar családot ért tragédia".

Miközben százezrek kerültek utcára, gyerekek maradtak árván, vállalkozások tömkelege jelentett csődöt, és az orvosok, ápolók hiába kértek segítséget - közölte Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a videó végén kijelentette: azt még Orbán Viktor és kormánya sem tudja tőlük elvenni, hogy arra biztassák az embereket, oltassák be magukat.

Az ellenzéki pártszövetség azt kéri, mindenki kaphassa meg az oltást. Az állampolgároktól pedig azt kéri: jelentkezzenek a védőoltásért, regisztráljanak - mondta Gyurcsány Ferenc.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd által jegyzett közleményben kiemelték: az ellenzéki pártszövetség álláspontja egyértelmű:

"az oltás az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a koronavírust, és visszakapjuk az életünket".

Azt írták: Orbán Viktor miniszterelnök "hiába próbálja újabb hazugságkampánnyal az ellenzékre kenni a felelősséget".

A valóságban az Orbán-kormány "hibás döntései és felelőtlen mulasztásai miatt jutottunk oda", hogy már naponta több százan halnak meg a koronavírus-járvány következtében Magyarországon, és az elhunytak száma átlépte a húszezret - írták.

Fidesz: keleti vakcinák nélkül egymillióval kevesebb ember lenne beoltva

A baloldali pártok ma is aláírásokat gyűjtenek a kínai és az orosz vakcinák ellen, politikusaik "magukat bezzeg sorban beoltatják" - reagált a Fidesz az ellenzéki pártok közös videójára.

Úgy folytatták: a baloldali pártok "felelőtlen kampányának az áldozata" az önkormányzati képviselőjük is, aki nem fogadta el a kínai vakcinát, majd megbetegedett és meghalt.

A brüsszeli vakcinaszállítások lassúsága miatt keleti vakcinák nélkül egymillióval kevesebb ember lenne beoltva ma Magyarországon - tették hozzá, felszólítva a baloldali pártokat, hogy "hagyják abba a vakcinák elleni aláírásgyűjtést és a kórházak, rendelőintézetek felelőtlen rágalmazását".

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ellenzéki videó az oltás mellett - összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást