Nyitókép: BKK

Koronavírus - meghozta a nagy döntést a BKK is

Infostart
2021. március 26. 18:33
A Volánbusz csütörtökön már bejelentette az intézkedést, amelyet a járvány egy korábbi hullámában már mindkét társaság alkalmazott.

Március 29-től, hétfőtől a járművezetők védelmében a buszokon és a trolibuszokon nem lehet használni az első ajtót, a járművekre a többi ajtónál lehet felszállni. Ezzel egyidőben – a tavalyival azonos módon – lezárják a járművek vezetőfülkéhez közel eső részét – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ.

Az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentse. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is.

A BKK és szolgáltatói továbbra is naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek: ülések, kapaszkodók, nyomógombok. A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is – a megszokott napi takarításon felül – minden éjjel fertőtlenítik – zárul a kommüniké.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!