Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezt jelentik valójában a drámai magyar járványadatok

Infostart
2021. március 23. 18:08
Meglehet, hogy az egyre növekvő számok nem állnak össze kézzelfogható valósággá - íme néhány adat, ami jobban elhelyezhetővé, elképzelhetővé teszi a több százas, ezres, tízezres adatokat.

Most kell(ene) igazán észnél lenni, ám mostanra fáradt ki a lakosság – mindenhol, nem csak Magyarországon –, és mostanra ütött be szerte Európában a brit vírusvariáns magas fertőzőképessége, valamint az, hogy a vadvírusnál (az eredeti vírusnál) súlyosabb egészségi állapotot idéz elő a betegeknél, ráadásul gyorsabban.

Ahogy arról több szakember is beszámolt, ha egy családban valaki elkapja a fertőzést, most már nagyon gyakori, hogy az összes többi családtag is megbetegszik, és az is szinte mindennapos eset, hogy teljes családok, gyerekek-felnőttek kerülnek súlyos állapotban kórházba.

A kicsit több mint két hete bevezetett lezárások hatásai a napi járványadatokban egyelőre nem látszanak, némi reményt csak Müller Cecília villantott fel az operatív törzs hétfői ülésén, amikor arról beszélt, hogy a hétvégi szennyvízadatokban a koronavírus-maradványok nyomait vizsgálva már nem tapasztaltak további növekedést (az adatok azóta meg is jelentek, három régióban csökkenést mértek, máshol stagnálnak a számok). Ez azonban még mindig csak azt jelenti, hogy magas szinten stabilizálódik egy időre a járvány, vagyis továbbra is nagy ütemben kerülnek majd kórházba, lélegeztetőgépre a betegek, és valószínűleg az elhunytakra vonatkozó adatok is magasak lesznek.

Miután hétfőn az is kiderült, hogy melyik kórházban kezelik a legtöbb koronavírusos beteget, kézzelfogható, de drámai összehasonlítás vált lehetővé.

A keddi adatot és az elmúlt időszakot tekintve ugyanis elmondható, hogy most már a legrosszabb napokon

országszerte nagyjából annyi ember kerül kórházba, amennyit a legtöbb covidost kezelő Semmelweis Egyetem klinikáin jelenleg kezelnek.

Az SE-n ugyanis a hétfői közlés szerint 625 ember feküdt a vírus és annak szövődményei miatt, míg a keddi adatok szerint egy nap alatt 597 emberrel lettek többen a kórházi kezeltek, hétfőn pedig 624-gyel. Mindezt úgy, hogy közben a keddi adatok szerint rekordszámú, 252 ember hunyt el a járvány miatt.

A kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma az utóbbi bő két hétben és néhány korábbi adat:

március 23.: 11 873 (+597), 1389 (+49)
március 22.: 11 276 (+624), 1340 (+67)
március 21.: 10 652 (+69), 1273 (+36)
március 20.: 10 583 (+319), 1237 (+63)
március 19.: 10 264 (-122), 1174 (+4)
március 18.: 10 386 (+102), 1170 (+42)
március 17.: 10 284 (+440), 1128 (+61)
március 16.: 9844 (+544), 1067 (+59)
március 15.: 9300 (+536), 1008 (+3)
március 14.: 8764 (-133), 1005 (+16)
március 13.: 8897 (+179), 989 (+40)
március 12.: 8718 (+389), 949 (+38)
március 11.: 8329 (-19), 911 (+67)
március 10.: 8348 (+78), 844 (+11)
(...)
március 5.: 6867 (+313), 677 (+38)
(...)
február 27.: 5282, 482

Mindeközben ütemesen növekszik az aktív fertőzöttek (a pillanatnyilag fertőzöttként nyilvántartott) emberek száma, még úgy is, hogy már jó ideje nem kell negatív teszt a "vírusmentesség" megállapításához, hanem tünetek nélkül tíz nap után, vagy pedig az utolsó tünetek elmúltától számított három nap múlva automatikusan gyógyultnak számít, aki nem lesz rosszabbul.

Az aktív fertőzöttek száma már közelíti a kétszázezret. Számuk keddre 189 244-re emelkedett, ez nagyjából annyi, mint Csongrád-Csanád megye teljes férfi lakossága 2020-ban (189 379 fő; KSH) vagy mint Jász-Nagykun-Szolnok megye teljes női lakossága ugyancsak tavaly (189 665 fő). És

közel annyi, mint Debrecen teljes lakossága

(201 112 fő; 2020-as KSH-becslés).

Az aktív fertőzöttek számának alakulása az elmúlt mintegy két hétben:

március 23.: 189 244 (+719)
március 22.: 188 525 (+5189)
március 21.: 183 336 (+7207)
március 20.: 176 129 (+8939)
március 19.: 167 190 (+6633)
március 18.: 160 557 (+4461)
március 17.: 156 096 (+879)
március 16.: 155 217 (+2921)
március 15.: 152 296 (+4649)
március 14.: 147 647 (+6340)
március 13.: 141 307 (+6655)
március 12.: 134 652 (+6244)
március 11.: 128 408 (+4717)
március 10.: 123 691 (+3576)
március 9.: 120 115 (+4134)

A járvány terjedése elleni védekezésből a beadott oltások mennyisége is látványos, ez egy ideje napi 40 ezer darab első oltás körül van. A keddi adatok egy nap alatt közel 47 ezer első és 2400 második adag beadott oltást jelentenek.

Ez nagyjából annyi, mintha beoltanák egy nap alatt Nagykanizsa teljes lakosságát

(46 049 fő; 2020-as KSH-becslés).

Az alábbi táblázatból az is látszik, mennyire szétnyílt az olló az első és második adagos oltást kapottak száma között, mióta bizonyos vakcináknál későbbre tolták az ismétlő dózis beadásának idejét, hogy minél többen kaphassanak legalább egy oltást (hiszen már az is viszonylag magas százalékban alakít ki védelmet, legalább a fertőzés súlyos következményei ellen).

A beadott oltások száma (első és második adagot mennyien kapták meg):

március 23.: 1 636 436 (+46 835); 481 820 (+2431)
március 22.: 1 589 601 (+26 359); 479 389 (+4498)
március 21.: 1 563 242 (+42 892); 474 891 (+9248)
március 20.: 1 520 350 (+42 350); 465 643 (+21 192)
március 19.: 1 478 000 (+36 294); 444 451 (+22 536)
március 18.: 1 441 706 (+44 364); 421 915 (+15 169)
március 17.: 1 397 342 (+50 269); 406 746 (+7241)
március 16.: 1 347 073 (+12 478); 399 505 (+543)
március 15.: 1 334 595 (+15 329); 398 962 (+6259)
március 14.: 1 319 266 (+25 852); 392 703 (+15 360)
március 13.: 1 293 414; 377 343