Nyitókép: Pexels.com

Rövid pórázra fogták a fővárosi patkányirtókat

Infostart
2021. március 10. 12:24
Március 10-étől két évre ismét az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat a fővárosban, de az új szerződés komplexebb tartalommal bír.

A „Komplex patkányirtási program a fővárosban” tárgyban lefolytatott közbeszerzési eljárás sikeresen lezárult, amelynek eredményeképpen 2021. március 10-étől kezdődően két évig az RNBH Konzorcium látja el a patkányirtási feladatokat Budapest területén. A most hatályba lépő szerződés a korábbinál komplexebb műszaki tartalommal biztosítja azt, hogy az irtási folyamat hatékonyabb, az aktuális patkányhelyzet pedig jobban nyomon követhető legyen – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

Az RNBH Konzorcium 2018 óta végez patkányirtást Budapesten, de a következő időszakban teljesen más követelményeknek kell megfelelnie, mint az elmúlt két évben. Ráadásul közvetlenül a Fővárosi Önkormányzat fogja, keményebb feltételek mentén ellenőrizni az irtást. A mától hatályos szerződés szakmailag, jogilag és a transzparencia szempontjából is tisztább, valóban a főváros érdekeit képviseli, teszik hozzá.

Az új szerződés alapján a főváros határozza meg azt a 20 kiemelt csomópontot, ahol mintegy 700 helyen folyamatos méregmező fenntartása szükséges. A patkányészleléssel kapcsolatos bejelentések a fővároshoz futnak be, nem az irtást végző céghez. Így minden bejelentésről tudni fog az önkormányzat és így a városgondnokok segítségével maga is ellenőrizni tudja a fertőzöttséget, ezáltal a vállalkozó munkáját.

2020. június 24-i ülésén döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy a korábbi lakossági tapasztalatok alapján felülvizsgálja a hatályos vállalkozási szerződést és új közbeszerzést ír ki felülvizsgálata indokolt és szükséges miközben a szolgáltatás folyamatosságát a megszüntetés időpontjáig fenn kell tartani.