Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ipsos: nem hozott megnyugvást a vakcina, de lazult a fegyelem

Infostart
2021. február 16. 12:20
Nem nyugodott meg a lakosság a szélesedő körben elérhető vakcina hírétől, továbbra is maradtak a maszkok és a gyakori kézmosások, ugyanakkor lazult a magyarok általános fegyelme. Az idősebb korosztályban nem csak az oltási hajlandóság, de a regisztrációs arány is kiemelkedően magas, derül ki az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának januári méréséből.

A nyári adatokhoz viszonyítva jelentősen visszaesett azon felnőtt lakosok száma, akik a védőoltás megjelenésétől a járvány gyors lezárását várják.

Míg júliusban közel minden harmadik honfitásunk a hatékony vakcináció megjelenésétől tette függővé a vírus leküzdését, jelenleg a magyar felnőttek csak valamivel több, mint ötöde gondolja így (22 százalék). Nagy többség a kormány és/vagy a járványügyi hatóság bejelentése után tekintené lezártnak a járványt (25 és 22 százalék), míg további 17 százalék a szigorító intézkedések feloldásával érezné megoldottnak a krízishelyzetet.

Ábra: Mitől teszi leginkább függővé, hogy enyhítsen a járvány ellen bevezetett szokásain vagy visszatérjen a régi szokásaihoz?

Az idősebb korosztály tagjait az átlagnál jobban megnyugtatja az oltóanyagok magyarországi megjelenése, míg a fiatalok a központi szigorító intézkedések feloldását említik a többi társadalmi réteghez képest gyakrabban. További érdekesség, olvasható az Ipsos közleményében, hogy

általánosságban bizonytalanabbnak tűnnek a 30 év alattiak

a kérdést illetően, mint más korcsoportok (11 százalék tartózkodott a választól, szemben a 7 százalékos lakossági átlaggal).

A lakosság általános oltási hajlandósága a friss mérés szerint 47 százalék, míg a hivatalos weboldalon regisztráltak aránya a teljes felnőtt lakosság bázisán mérve 21 százalék (amelyben benne van az a néhány százalék is, akik már megkapták a védőoltást).

Ábra: Ön beoltatná magát a hazánkban jelenleg elérhető koronavírus elleni vakcinával?

Korosztály szerint jelentős különbségek rajzolódnak ki,

a 60 év felettiek oltási hajlandósága közel duplája a legfiatalabb, 30 év alatti korosztályénak (63 százalék vs. 34 százalék).

Az egyének szociális és demográfiai hátterének függvényében tapasztalható különbségek azonban nem csak az elétkor tekintetében jelentősek: a legidősebb korosztályéhoz hasonló magas értéket mutatnak például a diplomások körében, illetve a főváros teljes lakosságán felvett mutatók is (61 és 66 százalék).

A jelenleg elérhető védőoltásokra nyitott magyarok 45 százaléka regisztrált már a kormány által létrehozott weboldalon. A regisztrációs hajlandóság az életkor előrehaladtával szintén dinamikusan nő, a 60 év felettiek többsége már megtette szükséges lépéseket ahhoz, hogy minél előbb vakcinához jusson.

Ábra: A hivatalos weboldalon történt regisztráció aránya

Az oltásra való regisztrációt illetően ismét a felsőfokú végzettségűek emelhetők ki (53 százalék), ugyanakkor az oltásra leginkább nyitott fővárosi lakosság, illetve ezzel egyidőben a községek, falvak lakossága (egyelőre még) az országos átlagnál jobban idegenkedik az online jelentkezéstől (43 százalék).

A tizenegyedik hónapja visszatérően elkészített kimutatás szerint

az országban továbbra is magas a maszkviselés és a gyakori kézmosás aránya,

demográfiai szegmenstől függetlenül.

Ábra: Az alábbi tevékenységek közül melyik igaz Önre?

A további személyes védekezési formák tekintetében ugyanakkor jelentős visszaesés mérhető az elmúlt hónapban. Nem csak januárhoz, de a karácsonyi időszakhoz képest is

jóval bátrabban találkoznak a magyarok ismerősökkel, barátokkal, utaznak belföldön, illetve mennek közösségbe.

Az általános fegyelem lazulásának jele emellett a kézfogások növekvő gyakorisága is, amely a szeptemberi, azaz a vírus második hulláma előtti szintre állt vissza.

Az Ipsos havi rendszerességű Omnibusz kutatásának eredményei reprezentálják a hazai 18 éven felüli magyar népességet a legfontosabb társadalmi-demográfiai mutatók (így életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely szerinti régió, településtípus) szerint.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!