Nyitókép: Pixabay

Mire lenne jó pontosan a vakcinaútlevél?

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2021. január 25. 06:00
Egyelőre csak a légi közlekedést teheti biztonságosabbá a vakcinaigazolvány – véli Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő, az InfoRádió munkatársa.

Elképzelések szerint a vakcinaútlevél – elektronikus módon – a koronavírus elleni oltás meglétének igazolására szolgálna, mintegy lehetőséget kínálva az embernek arra, hogy bizonyos légitársaságokat igénybe vegyen, valamint olyan országba utazzon, ahol ennek meglétéhez (is) kötnék a beutazást – mondta az InfoRádiónak Kiss Róbert Richard. A turisztikai szakértő megjegyezte, konkrétum ez idáig viszont csak annyi született, hogy a Seychelle-szigetek jelezte, mindazokat beengedi, akik igazolni tudják, hogy beoltották őket, és egy negatív PCR-teszt megléte esetén már mindenfajta karanténkötelezettségtől is eltekintenek.

Az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője arra is fölhívta a figyelmet, miután jelen állás szerint kizárólag a repülőtereken lehetne ellenőrizni a vakcinaútlevél meglétét,

legfejelőbb a légi közlekedés tehető biztonságossá,

de az ellen nem fog védeni, hogy senki ne kapja el a vírus. Hiszen aki nem fog oltást kapni, vélhetően autóval fogja megközelíteni a közelebbi célországokat, aminek

az újbóli határellenőrzéssel lehetne csak elejét venni az Európai Unióban, a schengeni határain.

Eközben számtalan kutatás arra enged következtetni, hogy a jellemezően küldő országok lakosainak a fele már szívesen tervezne külföldi utazást. Ennek ellenére az is bizonyos, hogy a belföldi nyaralások nyaralása meg fog maradni, ahogyan a múlt évi július–augusztusi számokat is mind–mind a határokon belüli turizmus hozta, 6-7, de helyenként 10 százalékkal is lekörözve a 2019-es évet. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy összességében ne lett volna kevesebb vendég a Balaton partján, mint korábban, de a csökkenés kizárólag a külföldi turisták drasztikus visszaeséséből fakad – magyarázta a szakember.

Kiss Róbert Richard szerint tehát az említett tendencia biztos, hogy folytatódik, sőt,

a belföldi turisták egyre nagyobb számban lesznek,

előtérbe helyezve a rövidebb utakat, valamint benépesítve a Balaton-partot, vagy az egyre népszerűbb északkelet-magyarországi régiót is. Külföld tekintetében pedig szintén a pár napos, főként autós utak lehetnek keresettek.

Februárban érkezik a plasztikkártya

Mint arról az Infostart is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelezte, heteken belül plasztikkártyát kaphatnak mindazok, akik már meggyógyultak, vagy oltásban részesültek a koronavírus ellen. Nekik az éjszakai kijárási tilalom betartása például már nem lesz észszerű – fogalmazott, de ezekről a kormány még nem döntött, csak az igazolványról.

A vakcinaútlevél kérdése érintőleg a csütörtöki európai uniós csúcson is téma volt. Az egyezség ugyanakkor még távolinak tűnik, ahogyan a határok lezárásának mértéke ügyében sincs teljes egyetértés. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az elmúlt napon úgy fogalmazott: óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig úgy fogalmazott – a vakcinaútlevéről – péntek reggeli rádióinterjújában, hogy „kicsi az oltottak száma, ezért még ez nem volt vita tárgya (az EU-csúcson), de kezd megjelenni a horizonton. Az volt a közös álláspont, hogy egy egységes adatbázist kell létrehozni, amely alapján majd lehet valamilyen kedvezmény valakinek, de most itt tartunk egyelőre.”

Több, a turizmsban komolyan érintett uniós tagállam viszont érhető módon sürgeti, hogy az Európai Bizottság fogadjon el közös megegyezést egy egységes oltási bizonyítványról, amit minden tagállamban elfogadnak, derül ki többek között a Növekedés.hu összefoglalójából.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Turisztikai szakértő: jelen elképzelések szerint sok értelem nem lenne a vakcinaútlevélnek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást