Nyitókép: MTI/Mónus Márton

HÖOK: a minisztériumnak tárgyalnia kell az egyetemfoglalókkal

InfoRádió
2020. október 26. 10:10
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) struktúraváltásával kapcsolatban felmerült rendszerszintű hibákat az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak kell orvosolnia, a tárcának le kell ülnie tárgyalni a hallgatókkal – egyebek mellett erről fogadott el állásfoglalást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

Az új kuratórium kinevezése óta nem került sor a fent említett tárgyalásra a felek között – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a HÖOK elnöke. A szervezet úgy látja, a kialakult konfliktust csak abban az esetben lehet rendezni, amennyiben az illetékes minisztérium közbeavatkozik.

Murai László úgy véli, a szenátus, a kancellár vagy a szervezeti és működési szabály (SZMSZ) értelmezési lehetősége egészen más egy alapítványi egyetem esetében, mint egy állami fenntartású intézménynél.

A felsőoktatási törvény előbbiek esetében ugyanis sokkal megengedőbb,

így fordulhat elő tehát, hogy az új struktúrában olyan jogkörök kerülnek át az alapítványokhoz, amik korábban a szenátusokhoz voltak dedikálva.

Ilyen például az SZMSZ módosításának az ügye: mint ismert, az SZFE-s hallgatók a kezdetektől fogva hangsúlyozzák, hogy az egyetemnek a belső szerkezeti és működési rendjét ildomosabb volna, ha a szenátusok határoznák meg, amelyek széles demokratikus felhatalmazással bírnak, és nem az ötfős kuratóriumok. Megjegyzendő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem esetében pillanatnyilag vannak „hiányzó láncszemek”, mint a szenátus vagy rektor.

A HÖOK elnök személyes véleménye szerint – érdekérvényesítő és politikai dimenzióban vizsgálva –

nem feltétlenül volt szerencsés az egyetem vezetésétől, hogy mint szenátus lemondtak,

tekintve, hogy most, amikorra már eddig eszkalálódtak az ügyek, az egyetlen legitim és választott szerv, ami kvázi tárgyalópartnerként tud fellépni a kormányzattal, az az SZFE hallgatói önkormányzata.

Hozzátette: az elmúlt két hónap azt bizonyította, hogy az SZFE polgárai számára nem a kuratórium összetétele, az abban helyet foglaló emberek személye jelenti a legnagyobb problémát, inkább az, hogy hogyan lettek kinevezve, illetve, hogy az általuk javasoltakat elutasította az ITM. Ebből a szempontból nézve egy SZFE–minisztériumi fenntartó vita van, amit rendezni kellene, amiben a HÖOK szívesen vállalna szerepet, hogy a jövőre nézve olyan autonómiai és szakmai, személyi garanciák szülessenek a hallgatók számára, amik biztosítják az oktatás normális menetét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
HÖOK állásfoglalás az SZFE-ről – Murai László elnök
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást