Nyitókép: bud.hu

Megépíti a Budapest Airport a 3. terminált

Infostart
2020. október 19. 17:09
A budapesti nemzetközi repülőtéren már készülnek a koronavírus elleni oltóanyag jövőbeni szállítására. A tervezett beruházásokat nem húzta keresztül a járvány miatt visszaeső személyforgalom, például új közlekedési csomópontot is kialakítanak.

Nem tett le az új terminál megépítésről a Budapest Airport, folytatják az egyéb fejlesztéseket is, ezek elérhetik akár az egymilliárd eurót is, de néhány kisebbet elhalasztanak, mindehhez elegendő a pénzügyi háttér – tudta meg az mfor.hu a Budapest Airport Zrt.-től. Ezzel közvetve cáfolták, hogy készek lennének megválni a repülőtéri üzemeltetéstől, noha az Indotek Group vezetője pár napja még azt mondta, hogy igenis tárgyalnak a magyar cég által vezetett konzorcium vételi ajánlatáról.

A Budapest Airport Zrt. (BA) több mint egy éven át közös munkacsoportban dolgozott a kormányzat által kijelölt szakemberekkel. A mindkét fél által elfogadott fejlesztési terv aláírásra kész. Ebben benne van az új terminálépület megépítése, a repülőtér környezetének és meglévő épületeinek teljes felújítása, egy úgynevezett közlekedési csomópont kialakítása (ahová a tervezett vasúti pálya is befutna), továbbá a parkolási lehetőségek kibővítése. Mindezen fejlesztések összértéke könnyen elérheti a 800 millió vagy akár az 1 milliárd eurót, de akár még ezt is meghaladhatja – közölte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.

Még az előző vezérigazgató, Jost Lammers egy 2024-ig tartó 700 millió eurós beruházás sorozatot jelentett be. A 2018 eleje és 2020 közepe közötti időszakban három nagy fejlesztési dobásuk volt: elkészült az 1. móló és az új poggyászosztályozó csarnok, valamint átadták a Cargo Cityt. Mindez az mfor.hu szerint mintegy 135 millió eurót emésztett fel, vagyis a sorozat nagyobb része még hátra van, s nyilvánvalóan az új terminál viszi el ennek javát.

A BA elismerte, hogy

a járvány miatti súlyos forgalomcsökkenés a fejlesztési és beruházási tervek felülvizsgálatára kényszerítette a céget.

Mint közölték: a mostani körülmények között elegendő a kapacitás, az újabb fejlesztéseket a járvány utáni fellendülés és a jövőbeli utasforgalmi igények függvényében fogják megvalósítani. A BA előrehozott több nagyobb beruházást. Időközben a parkolási kapacitást is bővítették, de a járvány miatt egy jelentős területet már két hónapja zárva tartanak. Ferihegy környékén egyébként súlyos gondjai vannak a magánparkolókat üzemeltető cégeknek is, gyakorlatilag üresen állnak a telepek vagy csak saját transzfer járműveiket pihentetik ott.

Gazdasági helyzet és elbocsátások

Az eddigi és a jövőbeni beruházások garantálhatják, hogy európai színvonalon tudják kiszolgálni a járvány elmúltával ismét növekedési pályára álló utasforgalmat, egyúttal biztonságosan termelni a bevételt, közölte a BA, ami vonzó lehet bármilyen befektetőjelöltnek. Ilyen lehet az Indotek Group részvételével (vezetésével) megalakított konzorcium is, amely Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója szerint tárgyal a BA átvételéről, ám ezt a repülőtér üzemeltetője nem erősítette meg.

Az előző néhány évben folyamatosan nőtt a bevétel és a bevételarányos nyereség is a Budapest Airportnál, bár utóbbi 2019-ben az előző évi 57 százalékhoz képest kicsit romlott, 54 százalék volt. A kieső utasforgalom miatti bevételcsökkenésre hivatkozva közel hatszáz fős elbocsátást jelentett be a vállalat. Ezt további elbocsátás is követheti, ha a tél végéig nem sikerül visszatornászni a bevételi számokat legalább a nyári hónapokban elért szintre.

Lesz parkolóház

Az építési engedélyétől megfosztott hatszintes parkolóház része annak a hosszútávú repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyen a Budapest Airport és a magyar kormányzat közösen dolgozott. Vagyis a mostani állás szerint lesz parkolóház, csak nem ott és nem akkor, amikor eredetileg tervezték.

Helyén egy közlekedési csomópontot alakítanak ki a busszal, minibusszal és taxival érkezők számára, a vasútállomás pedig e tervezett központ mellé, új helyszínre kerülne.

Az utasforgalommal ellentétben a légi áruszállítás stabil volt az elmúlt hónapokban. Sőt, új cargocégek jelentek meg, az ázsiai vállalatok most is nagy érdeklődést mutatnak. A Cargo Cityt bevonták a járvány elleni küzdelemben fontos egészségügyi szállítmányok elosztásába. Az új központ már korábban megkezdte a felkészülést a majdani vakcina szállításához és tárolásához szükséges feltételek biztosítására. Az oltáslogisztikai munkacsoport első találkozóját a múlt héten tartották a hatóságok, légiáruszállítási és földi kiszolgáló vállalatok és más logisztikai szakértők részvételével.