Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Így látja az ellenzék a borsodi választási vereség után

Infostart
2020. október 12. 06:55
A Jobbik és az MSZP is úgy látja, megfelelő főpróba volt az ellenzéki összefogásra, ami vasárnap és előzőleg történt. Az ellenzéki jelölt gratulált a győztesnek.

Vasárnap a Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia nyert az időközi parlamenti választáson Borsodban, a szavazatok többségének megszerzésével.

Biró László, akit a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP is támogatott, még vasárnap este gratulált a győztesnek, és tarcali sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak, akik az érintett 42 településen leadták szavazatukat, hozzátéve, "ez most sajnos kevés volt".

Az ellenzék jelöltje hiszi, hogy a megyei közgyűlésből rá fog látni Koncz Zsófia munkájára, és reméli, hogy betart mindent, amit a kampányban ígért.

Köszönetet mondott a pártoknak, hogy beálltak mögé, és

"megértették az összefogás jelentőségét".

Az eredményt szorosnak látja, úgy érzi, 2022-ben sikerülhet majd győznie is az ellenzéknek, ezért mindenkit arra kért, "ne csüggedjen".

A Jobbik úgy látja, az összellenzéki Biró László komoly eredményt ért el a maga tisztességes kampányával, miközben a "kormánypropaganda hazugságai és lejáratása" folyamatos nyomás alatt tartották az embereket. A párt szerint egy demokratikus országban Biró Lászlónak győznie kellett volna, és vasárnap az is kiderült, nincs alternatívája az ellenzéki összefogásnak.

A jobbikos Brenner Koloman az ATV Start című műsorában arról beszélt: akár győzelemre is készülhettek volna vasárnap, de tudták, hogy egy "rendkívül fideszes" körzetről van szó. A képviselő szerint ezek alapján egy izmos eredmény született az ellenzék részéről, Bíró László eredménye pedig jobb a 2018-as eredményhez képest.

Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője szerint

ha beleszámítjuk a "sok csalásgyanút", akkor akár 60-70 százalékkal kellett volna nyernie Koncz Zsófiának,

mégis egy viszonylag szoros eredmény született. Felidézte, hogy az ellenzék alig két hónap alatt összeállt és beállt egy jelölt mögé, az ellenzéki szavazók pedig szerinte megértették, ha egy jelölt mögé állnak be, akkor van esély legyőzni a Fideszt. A DK politikusa szerint ha a következő másfél évben összeáll a közös lista, és az ellenzék keményen dolgozik, akkor még az ilyen körzetek is "átbillenhetnek" 2022-ben.

"Valamennyi kormánykritikus szavazót akkor tudja megszólítani az ellenzéki összefogás, ha

feddhetetlen jelölttel és hiteles programmal

indulnak neki a voksolásnak" – ezt a tanulságot vonta le a borsodi időközi országgyűlésiképviselő-választás eredményéből az InfoRádióban nyilatkozva Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szerint az ellenzéki összefogás "sikeres próbája volt" a borsodi választás,

egy hagyományosan fideszes körzetben volt szoros a küzdelem.

A szavazati arányok szerinte azt is megmutatták, hogy egyre többeknek van elegük "a Fidesz-rezsim megfélemlítő, csak a saját kiszolgálóit segítő politikájából".

Kardoskodott még az előválasztás rendszere mellett is éjszakai közleményében.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Momentum a szerencsi választásról - Hajnal Miklós
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást