Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szűkíti a járvány a mozgásteret a közelgő bértágyalásokon

Infostart / InfoRádió - Pusztai Balázs
2020. szeptember 15. 06:00
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint jó lenne már látni a gazdaság harmadik negyedéves számait ahhoz, hogy le tudjanak ülni.

Októberben megkezdődhetnek a jövő évre vonatkozó bértárgyalások, az egyeztetések mozgásterét azonban jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági visszaesés.

Az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenleg érvényes kétéves megállapodás 2020 végéig tart.

Hogy milyen módon kerül sor az első egyeztetésekre, arról a Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda beszélt az InfoRádióban.

"Sajnálatosan a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet megnehezíti a 2021-es évre vonatkozó bértárgyalásokat, először is

a munkavállalói oldalnak ki kell alakítania azt az egységes álláspontot, amelyet képviselni fog.

A gyakorlatban a vállalkozásoknál megkezdődő bértárgyalásokon jellemzően alapként tekintenek a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, ezt követően kezdik meg a helyi, illetve ágazati szintű egyeztetéseket."

Érdemi egyeztetés csak a harmadik negyedéves mutatók ismerete alapján lehetséges.

A szakszervezeti vezető viszont a válság ellenére sem tartja lehetségesnek, hogy jövőre megtörik a bérek emelkedése.

"A miniszterelnök úr is reményét fejezte ki arra, hogy tovább emelkedhetnek a bérek, ez egyfajta sugallást is jelent,

azt gondolom, minden szereplő számára. A felzárkózási folyamatot nem lehet megszakítani, hiszen a gazdaságban és a fogyasztás területén is ez komoly visszaesést eredményezhetne" - hívta fel a figyelmet.

Az emelés lehetséges mértékéről egyelőre nem mondott számot Mészáros Melinda.

A KSH által közzétett statisztikai adatok szerint 2020 júniusában a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, ami 15,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A kiugró növekedést jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott egyszeri, rendkívüli, 500 ezer forintos juttatás okozta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bértárgyalások - Liga
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást