Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Merkely Béla: a vírus már itt cirkulál a magánháztartásokban

Infostart
2020. augusztus 31. 05:00
A külföldön nyaralók miatt ugorhatott meg a fertőzöttek száma - mondta a Semmelweis Egyetem rektora, aki szerint most három területre kell fókuszálni.

A Semmelweis Egyetem rektora szerint három-négy héttel korábban érkezett meg a járvány második hulláma Magyarországra.

„Szeptember második felére vártam, mert azt gondoltam, hogy az iskolanyitás lesz az, ami leginkább meg fogja növelni a kontaktusok számát, ezáltal a fertőzések valószínűségét” – mondta Merkely Béla az RTL Klub Híradójának.

A szakember szerint a környező országok nyári első járvány elhúzódásának következményeit láttuk a magyar adatokban. 100 ezrek nyaraltak külföldön, főleg Horvátországban voltak sokan, a járványadatokban pedig ma már Horvátország utolérte Romániát. A nyaralásból hazatérők pedig tömeges jelen voltak a Balatonnál az augusztus 20-i hétvégén, vagy éppen rendezvényeken, bulikon, esküvőkön számos fertőzést okoztak – fejtette ki.

Úgy vélekedett, nem lett volna rizikós esküvőt tartani, ha betartják az előírásokat, és a fiatalok nem vettek volna részt Balatonon vagy Horvátországban több ezres bulikban, és hordtak volna maszkot.

Merkely Béla szerint

a határátlépés szigorítása szerinte nem elégséges intézkedés,

mert már nagy a magyarországi pozitív esetek száma. Ráadásul figyelembe kell venni, hogy az igazolt esetek száma nem fedi le a valódi esetszámot.

A vírus már itt cirkulál a magánháztartásokban, de a 25-30 évesek vagy fiatalabbak a betegek, az idősebb korosztályba, kórházakba, idősotthonokba nem került be. A mostani halálozás azért alacsony, mert egészséges fiatalok kapják el a betegséget, de mivel folyamatos a közlekedés, a veszély fennáll.

A rektor szerint most három területre kell fókuszálni:

  • iskolák,
  • egészségügyi ellátórendszer,
  • szociális ellátó rendszer.