Nyitókép: Pixabay.com

A MOK beleállt: hatósági fellépést kérnek a vírusszkeptikus konferencia ellen

Infostart
2020. augusztus 18. 20:43
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége levélben kéri az egészségügyi és belügyminisztert is a jogi eszközök felmérésére a péntekre tervezett nemzetközi konferencia miatt. Ez szerintük komolyan hátráltathatja a járványvédelmet.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége levélben hívta fel az egészségügyért felelős miniszter és a belügyminiszter figyelmét arra, hogy a lazul járványvédelmi szabályok betartásával kapcsolatos fegyelem - különösen a maszkviselés kapcsán -, továbbá figyelmeztettek az egyre terjedő vírusszkeptikus hangokra, amelyek érdemben képesek hátráltatni a járvány elleni védekezést - írta a 24.hu. A kamara a két minisztertől azt kéri, vizsglják meg, milyen jogi és hatósági eszközökkel lehetne fellépni a péntekre Budapestre tervezett nemzetközi vírusszkeptikus konferencia ellen. A MOK szerint ugyanis a hasonló rendezvények, valamint az ott előadók egyéb megnyilvánulásai is aláássák az eddigi kormányzati és tudományos járványvédelmi erőfeszítéseket.

A lap szerint a konferenciát a Magyarok Házában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének fővédnöksége mellett tervezik megtartani. A szervezők között van Gődény György, a „Normális élethez ragaszkodók” Facebook-csoport létrehozója, vírusszkeptikus patikus, aki a közösségi médiában rendre felszólal a szerinte túlzó intézkedések ellen. A csoportja eleve úgy mutatkozik be, hogy a Covid-19 „egy szezonális influenzánál is jelentéktelenebb”, hogy „tévedésen és szándékos hazugságokon alapul minden koronavírussal kapcsolatos médiahíresztelés”, és hogy „a halandóság nagy részét nem a vírus, hanem az ellenintézkedések okozzák”.

Ugyancsak szervező Tamasi József belgyógyász, alternatív gyógyász is, aki ellen a kamara már etikai vizsgálatot kezdeményezett áprilisban álhírterjesztés miatt. Tamasi korábban állította, hogy Németországban a félelemtől haltak meg idősek, nem a koronavírustól.

A MOK a levélhez hozzáfűzte, hogy határozottan kiállnak a tudományosan igazolt eredmények és konszenzus mellett, a WHO, a CDC, az ECDC és egyéb vezető egészségügyi szervezetek állásfoglalásai és javasolt intézkedései mellett.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!