Nyitókép: Pexels

A felszabadított kórházi ágyak fele üresen áll

Infostart
2020. augusztus 7. 19:54
Mintegy 67 ezer kórházi ágyból csupán 38 ezren ápoltak beteget a NEAK számai alapján júniusban, ami 52 százalékos kihasználtságot jelent. A rehabilitációs ellátásban még alacsonyabb arányokat találtunk.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) kiadta a júniusi jelentését a fekvőbeteg ellátásról, ami szerint a kórházi ágyak majd felén nem ápolnak beteget – szúrta ki a Hvg.hu. A lap megjegyzi, az arány nem meglepő, mert április elején a koronavírus-járvány miatt az Emberi Erőforrások Minisztériumának az utasítására

a kórházi ágyak 60 százalékát felszabadították.

A NEAK szerint a járványügyi helyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy május 4-étől az egészségügyi ellátásokat fokozatosan visszavezessék, és a Covid-19 fertőzött betegek ellátására felkészített ágyak egyharmadán május 18-ától ne koronavírusos betegeket lássanak el.

További enyhítést egyelőre nem jelentettek be, vagyis több ezer kórházi ágyat tartanak fenn a koronavírusos betegek számára. A pénteki hivatalos adatok szerint egyébként 555 aktív fertőzött van Magyarországon, közülük 72-t ápolnak kórházban.

Az adatok szerint a járványhelyzet előtti utolsó hónapban, februárban a 67 516-ból 51 650 ágy volt kihasználva a kórházakban az aktív és a krónikus fekvőbeteg ellátásban, vagyis a 76,5 százaléka.

Júniusban meg sem közelítette az ágykihasználtság a pandémia előtti időszakot, 35 434 ágyon ápoltak betegeket (52 százalék),

vagyis 15 ezerrel kevesebbet, mint a koronavírus előtt. A mélypont egyértelműen a május volt, akkor mindössze 27 ezer ágy volt foglalt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!