Nyitókép: MTI/EPA/Diego Azubel

Sokaknak van rá pénzük, hogy kiszabaduljanak a kéthetes karanténból

Infostart
2020. augusztus 6. 08:32
Augusztus elején ugrásszerűen megnőtt azok száma, akik piros vagy sárga országból érkezve inkább fizetnek. Egy részüknek van kiskapu - de nem Ferihegyen.

Nem vezetik be a nyár végéig a reptéri PCR-tesztelés lehetőségét Budapesten, így a kötelező, 14 napos hatósági házi karantén sorsára jutók egyéb lehetőségek között választhatnak: drága vizsgálatok, kiskapuk - írja a Népszava.

Ami a vizsgálatokat illeti, van olyan szolgáltató, amelynél augusztus elején harmadával nőtt az önfinanszírozott tesztek száma. Egy másiknál (Mikromikomed Kft.) a hét első két napján már annyian teszteltettek, mint egy héttel korábban hét nap alatt. A nagyobb szolgáltatók úgy látják ugyanakkor, hogy néhány százan lehetnek csak, akik 60-70 ezer forintot is kifizetnek azért, hogy szabaduljanak a karanténból, sárga vagy piros besorolású országból érkezve.

Ismert a szabály: a piros országokból hazatérőknek két negatív teszteredmény kell, a "sárgásoknak" egy a mentesüléshez, de a második tesztet a sárgásoknak is el kell végeztetni. Fontos részlet viszont, hogy a karantént vizsgálat céljából elhagyni csak egy 3 ezer forintos hatósági engedély birtokában lehet.

A Forbes magazin a minap viszont összegyűjtött néhány kiskaput, amelyek közül az egyik talán fontos:

  • Szlovákiába és Ausztriába egyszerűen be lehet lépni a magyarok számára "sárga" Nagy-Britanniából, ha az illető rögtön továbbmegy.

A Covid-portál információs vonalán nem volt válasz az ezt firtató kérdésre - írja a lap.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!