Nyitókép: NIF Zrt.

Ilyet sem látni minden nap az M0-s Duna-hídján

InfoRádió
2020. július 30. 19:17
További átfogó vizsgálat vált szükségessé az M0-s autóút 1990-ben átadott Deák Ferenc (Hárosi) Duna-hídján, ezért csütörtökön próbaterhelést végeztek az átkelőn – tájékoztatta az InfoRádiót a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője.

Kiss Boglárka közölte, az M0-s déli szektorának bővítése, amely 90–93 százalékon áll, abba a szakaszába lépett, amikor a részleges műszaki átvételi eljárások zajlanak, és ennek során derült fény arra, hogy vizsgálatokat kell folytatni a Deák Ferenc hídon, ellenőrizendő a szerkezeti elemeket, amelyekre egyébként a mostani fejlesztések nem terjednek ki. A munkálatok elvégzésére a NIF Zrt.-nek közbeszerzést kellett kiírnia, és ennek az eredménye volt a csütörtöki próbaterhelés is – tette hozzá a szóvivő.

Mint közölte, a próbaterhelés kiértékelésére nagyjából másfél–két hétre lesz szüksége a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékének, amely a mérést lebonyolította. Ennek során

20–35 megrakott nyergesvonató segítségével, tíz különböző teherállás-kombinációban

vizsgálták meg, hogy hogyan változik a szerkezeti elemekben a feszültség, és miként következik be a hídon az alakváltozás. Az említett mérés eredményei fogják végül eldönteni, hogy milyen esetleges beavatkozásra lehet szükség, és hogy azt milyen műszaki tartalommal tudja az NIF végrehajtani – magyarázta.

Kiss Boglárka arra is kitért, a BME szakemberei megállapították, hogy az adott szerkezeti elemek többletigénybevétele – amely független a fenntartási munkálatoktól – döntően a hídszerkezet előéletéből származik, és elképzelhető, hogy valamilyen eltéréseket mutatnak. Az előzetes tanulmányok arra is felhívták a figyelmet, hogy a felszerkezet egyes részeit, illetve a sarukat érő hatásokat szintén vizsgálni kell.

Erre viszont csak úgy volt lehetőség, hogy rá kellett engedni a forgalmat az említett szakaszra, anélkül ugyanis az elmozdulások, a terhelés nem látszott volna – magyarázta Kiss Boglárka, hozzátéve, sajnálatos mód,

a felmerült vizsgálatok miatt jelenleg ismét forgalomkorlátozásnak kell kitenni a Deák Ferenc hidat.

Megismételte, másfél–két hét múlva lesznek az eredmények az NIF kezében, és akkor fognak tudni további tájékoztatást adni a munkálatokkal kapcsolatban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Próbaterhelést végeztek az M0-s Deák Ferenc hídon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást