Menesztik az Index főszerkesztőjét, Szombathy Pál az új vezérigazgató

Infostart
2020. július 22. 12:28
Bodolai László, az Index.hu Zrt igazgatósági elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését, a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, és bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is.

Bodolai László az Index munkatársaihoz eljuttatott tájékoztató levelében kiemelte, hogy az Index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik.

"Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni, ezért döntöttem a menesztéséről” – indokolta döntését Bodolai László. A főszerkesztői pozíció jelenleg betöltetlen marad, ennek betöltéséről az igazgatóság később határoz.

Az Index.hu Zrt igazgatóságából múlt héten távozott a stratégiai partner, az Indamédia két vezetője, az így megüresedett egyik helyet tölti be Sztankóczy András.

A korábban szintén megüresedett vezérigazgatói posztra az igazgatóság elnöke Szombathy Pál igazgatósági tagot nevezte ki, valamint felkérte az igazgatóság tagjait, hogy azonnali hatállyal tekintsék át a társaság jelenlegi helyzetét, és a lehető leggyorsabb módon tegyenek javaslatot az igazgatóság számára a szükséges reorganizációs lépések megtételére.

Az 51 éves Szombathy Pál az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett, 23 éves kora óta dolgozik újságíróként többirányú iparági tapasztalatokkal. Volt a köztelevízió belpolitikai föszerkesztője, a Hét című közéleti magazin főszerkesztője, műsorvezetője, képernyős a közmédián kívül az ATV, a Story Tv produkcióiban, az elmúlt tíz évben a Digisport reggeli magazinjának arca. A Magyar Hírlap főszerkesztőjeként a lap és kiadója teljes újraépítését, tulajdonosváltásait is levezényelte, a Zóna internetes magazin alapítója volt. Publicistaként az elmúlt tíz évben a pozsonyi Új Szó elemzője.