Nyitókép: MTI/Cseke Csilla

Láng Zsolt: racionális lépés lenne, ha a kormány átvenné a Lánchíd felújítását

Infostart / MTI
2020. július 22. 11:07
Ha a közbeszerzés kiírása tovább húzódik, akkor racionális lépés lenne a kormánytól, ha átvenné a Lánchíd felújítását a fővárosi vezetéstől - mondta a Fidesz-KDNP budapesti képviselőcsoportjának vezetője.

Láng Zsolt a Kossuth rádió reggeli műsorában azt mondta:

a felelősök össze-vissza beszélnek.

Kifejtette: Draskovics Tibor a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának elnöke szerint azért tart ennyi ideig a kiírás előkészítése, mert át kell nézni, mire van pénz és mire nincs.

Ehhez képest Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azt mondta, hogy semmin nem változtattak a Tarlós István korábbi főpolgármester idejében már közzétett kiíráson - mondta.

Tüttő Kata bejelentette, hogy még júliusban kiírják a feltételes közbeszerzést, amelynek késését azzal indokolta, hogy bizonytalan volt, hogy a felújításra fordítandó összeget a kormány kiutalja-e a főváros részére - közölte Láng Zsolt.

A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja nem érti Tüttő Katát, hiszen a kormány tavaly év végén teljesen egyértelműen kijelentette, hogy megkapja az új vezetés a pénzt. Ez olyan kormánygyűlésen is elhangzott, ahol Karácsony Gergely főpolgármester is jelen volt - jegyezte meg Láng Zsolt.