Nyitókép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

A határátlépésen változtatott a kormány

Infostart
2020. július 12. 11:10
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy egyelőre nem lesznek belföldi intézkedések, de ideiglenesen bevezettek három kategóriát a külföldi országokra vonatkozóan, amelyek által szabályozzák a karanténkötelezettséget. Ez érint külföldön lévő nyaralókat is.

Azt már pénteken, a Kossuth Rádióban elmondta a miniszterelnök, hogy még a hétvégén új intézkedésekről dönthetnek, mert a környező országokban megugrott a fertőzöttek száma. Úgy fogalmazott, hogy a legnagyobb veszély most az, hogy Magyarországra behurcolják a vírust, ezt kell megakadályozni.

Szombaton Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszélt arról, hogy

a környező országokban elindult a második hullám.

A miniszter úgy értékelte, hogy a helyzet nagyon hasonlít a március elejihez, és most is nagyon fontos, hogy a kormány megfelelő ritmusban megfelelő intézkedéseket hozzon.

Gulyás Gergely a vasárnapi bejelentéseket azzal kezdte, hogy mindent megtesz a kormány a vírus visszatérésének megakadályozására. A helyzet ellenmondásos: minél inkább korlátozni tudják a határátlépést, annál inkább meg tudják védeni a biztonságos életet itthon. Korábban a történelemben a külföldre utazás korlátozása a szabadság megvonását jeletette, most ez fordítva van – mondta Gulyás Gergely.

A határellenőrzést korlátozzák,

Magyarország területén nem lesznek újabb korlátozó intézkedések.

Maradnak a tranzitútvonalak (a korábbi szabályozást vezették be ismét), vagyis a rendőrségtől kell külön engedélyt kérni a kötelezően az autópályán való áthaladáshoz. Az áruforgalom mindenhonnan biztosított, szigorú szabályok mellett.

Eltérő szabályok magyarokra és külföldiekre

A szigorítás értelmében - számos külföldi ország gyakorlatához hasonlóan - három, vörös, sárga és zöld kategóriába sorolták az országokat. A kevésbé súlyos és súlyos (sárga és zöld jelzés) esetén lesznek korlátozások.

Az országok listája alább olvasható, illetve meg is jelent a sajtótájékoztató alatt a Magyar Közlönyben. (Szabályozás itt, az országos tisztifőorvos által összeállított országlista itt érhető el.)

Magyar állampolgárok és a hozzátartozóik zöld jelzésű országból érkezve szabadon beléphetnek,

de szúrópróbaszerűen náluk is lesz egészségügyi ellenőrzés a határon.

Sárga vagy piros országból érkező magyar állampolgárokat a határon megvizsgálják. Ha ez nem igazolja a fertőzés gyanúját, akkor is karanténba kell vonulniuk, kivéve, ha a meglőző 5 napban 48 óra különbséggel készült negatív tesztet tudnak hitelt érdemlően, okirattal igazolni. A kötelező karantén 14 nap, kivéve ha két tesztet 48 órán belül elvégeznek.

Sárga országból való érkezésnél (magyarok esetén) az első negatív teszt után el lehet hagyni a karantént, de ha valaki pirosból érkezik, akkor a két negatív eredményt kötelezően meg kell várni a karanténban.

Külföldiek esetén ugynaz a szabály a sárga országoknál, mint a magyarokra vonatkozóan,

a piros országokból viszont külföldi nem érkezhet személyforgalomban Magyarországra.

Kinek kell fizetnie a vizsgálatok költségeit?

A külföldre utazó maga vállalja a felelősséget, mindenképpen tájékozódjon az elérhető adatokból – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A kormány augusztus 1-jéig vállalja a hazatérők tesztelésének költségeit, ha ezután bárki sárga vagy piros országból érkezik, annak magának kell fizetnie a teszt költségeit - ha nem akarja kötelezően kivárni a 14 napos karantén leteltét.

PCR-vizsgálatot kérni továbbra is a háziorvosnak telefonálva kell, a mintavevő egység házhoz érkezik, az eredmények Gulyás Gergely szerint 24 órán belül megvannak.

Az érintett országok

Sárga uniós országok:

  • Bulgária
  • Portugália
  • Románia
  • Svédország

Sárga unión kívüli országok:

  • Egyesült Királyság
  • Norvégia
  • Oroszország
  • Szerbia
  • Japán
  • Kína
  • USA

Piros országok:

  • Albánia
  • Bosznia-Hercegovina
  • Fehéroroszország
  • Koszovó
  • Észak-Macedónia
  • Moldova
  • Montenegró
  • Ukrajna

valamint Kínán és Japánon kívül az ázsiai országok, továbbá az afrikai országok, az amerikai kontinens országai (kivétel az USA), Ausztrália, Óceánia.

Turizmus

Horvátország a zöld kategóriában van.

Görögország is, azonban aki onnan közúton jön haza Szerbián keresztül, arra utóbbi ország miatt vonatkozik a karanténkötelezettség a fenti szabályok szerint.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt mondta, véleménye szerint nincs értelme, hogy piros országokból repülők érkezzenek, és sárga jelzésűek esetében is meglepődne, ha lenne arra fogadókészség vagy utazókészség - szerinte a hivatalos út lesz az egyetlen kivétel, turistaforgalomra nem számít. (Érdekes például London helyzete, a WizzAir és az utóbbi napokban a British Airways járatai is elindultak már, kérdés, ezután mi lesz a sorsuk – a szerk.)

A szabályozás érvényessége

A szerdai üléseken a kormány folyamatosan felülvizsgálja majd az országok besorolását, ma a jelenlegi adatok alapján döntött az országos tisztifőorvos.

A szabályok szerdától, július 15-én 0 órától lépnek életbe.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!