Nyitókép: MTI/EPA-PAP/Adam Warzawa

Digitális tanulságok: még középiskolában is fontos a szülő szerepe

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2020. június 17. 09:31
Több száz tanár működik együtt a Telenor Hipersuli programjában, ez a közösség segített a távoktatás, digitális oktatás kihívásainak a teljesítésében is - mondta az InfoRádiónak Koren Balázs matematika tanár, a Hipersuli szakmai vezetője a tanév tapasztalatait összegezve.  

A szülők szerepe az oktatásban mindig hangsúlyos volt, csak soha nem derült ez ennyire ki, mint a karantén alatt, amikor is hatványozottan a kisebb gyerekeknél előtérbe került - mondta az InfoRádiónak Koren Balázs matematika tanár, a Telenor Hipersuli szakmai vezetője a tanévről. Elmondta azt is, hogy a digitális oktatás során a tanárok tapasztalatai szerint nemcsak az alsó-, hanem a felső tagozaton és a középiskolában is nagyon fontos a szülői szerepvállalás és segítség, a tanulók előrehaladásának nyomon követése, támogatása.

"Egy olyan tapasztalás, tudás,

kompetencia került most előtérbe, ami azelőtt az oktatásban nem volt annyira fontos: méghozzá az időbeosztásé,

mivel most rá volt kényszerítve szinte minden diák, minden szülő, sőt tanár is, hogy saját maga ossza be az idejét" - hangsúlyozta Koren Balázs. Szavai szerint aki képes ezt jól elsajátítani, és képes ezt jól beépíteni a mindennapjaiba, az nagyon tud profitálni abból, hogy jó időbeosztással, tervezéssel tud élni, tanulni, majd pedig dolgozni később.

"Mindannyian azt az álláspontot képviseljük, hogy a nyár az nyár. Ez a diákok számára is nyár és ilyenkor a pihenésé az idő.

Ha a diákok esetleg nem tudták úgy követni a tananyagot, lemaradtak, kimaradtak dolgokból, az ő számukra mindenképpen van arra lehetőség, hogy a nyarat arra is használják, hogy pótoljanak dolgokat" - mondta Koren Balázs.

Felidézte, hogy a beszélgetés során elhangzott Ráczné Durecz Andrea tanító részéről, hogy ő azt javasolja, amikor a kicsikkel, elsősökkel a nyár folyamán főznek otthon, akkor a szülők vonják be a gyerekeket, mérjék ők le a liszt mennyiségét, a folyadékot, és ezzel játszva tudják tanulni, átismételni, szinten tartani azt a tudást és tananyagot, amit megtanultak a tanév során.

"Sok tanár szeptemberben fog újra találkozni mintegy hat hónap után a diákjaival, akkor fog kiderülni, hogy ténylegesen mi az, ami leülepedett, bekerült a diákok fejébe,

ezt a tudást mennyire tudják valóban alkalmazni" - mondta Koren Balázs.

Szavai szerint a szeptember mindenképpen a tudásszintetizálás időszaka, és olyan differenciált oktatással kell, hogy induljon, amikor a pedagógusok megpróbálják egy szintre hozni a diákokat, vagy legalábbis a nagy elmaradásokat mindenképpen bepótolni.

"Ez egy elképesztően nagy kihívás minden tanár számára, de bízzunk abban, hogy sikerül ezt a helyzetet valami módon jól kezelni, és főleg jól kijönni belőle" - tette hozzá a szakember.

Elmondta azt is, hogy a hipersuli.hu oldalon igyekeztek a karantén alatt halmozottan odafigyelni, hogy mind a tanárok, mind a szülők számára értékes tartalmakat és információkat megosztani: akár pszichológiai szemszögből, akár a tananyagok elérhetőségeit megosztva, akár csak módszereket, vagy tanári beszélgetéseket podcast formátumban.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Koren Balázs
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást