Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Mráz Ágoston Sámuel: a kormányfő sátoraljaújhelyi beszéde sarokkő volt

InfoRádió
2020. június 8. 14:38
A Nézőpont Csoport vezetője szerint Orbán Viktor szombaton "sokáig idézhető" szavakat mondott a trianoni centenárium kapcsán.

A miniszterelnök 30 éves politikai karrierjének egyik kimagasló beszédét mondta el a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán a szombati sátoraljaújhelyi emlékműavatáskor – mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője. Szerinte az évforduló azt is megmutatta, hogy a baloldali politikusok közül ki a realista.

"A történelmi évforduló okán ez a beszéd kimagaslik, az elmúlt 30 évben elmondott beszédeinek egyik sarokköve" - értékelt Mráz Ágoston Sámuel, aki szerint rendkívül sok idézhető, mély és szép gondolat van benne, amelyek akár nem is az aktuálpolitikának szólnak, legyen szó a Trianonban mért magyar történelemről vagy Orbán Viktor ars poeticájáról: "az igazság erő nélkül keveset ér".

Az elemző két olyan gondolatot is kiemelt, amelyeknek régiós szinten aktuálpolitikai üzenetük van.

"Az egyik a száz év magányra reagálás volt, amit már az országértékelő beszédben is megtett – a közép-európai országok együttműködési kényszere, lehetősége, illetve hogy ennek a programnak a megvalósítására Magyarország készen áll, a másik pedig úgy szólt, hogy a nemzetnek nincs határa, csak az államnak" - idézte fel, utalva arra, hogy tíz évvel ezelőtt az Orbán-kormány megteremtette a kettős állampolgárság lehetőségét a határon túli magyarság számára.

Az ellenzék nem szólalhatott fel az évfordulón tartott parlamenti emlékülésen - Mráz Ágoston Sámuel erről is elmondta a véleményét:

"A kormányoldal sem szólalt fel.

Az emlékülés nem a politikai vitáról szól, ez egy speciális műfaja az Országgyűlésnek,

amely bizonyos értelemben a magyar szuverenitás megtestesítője. Amikor alig egy hónappal ezelőtt az első szabad választás harmincadik évfordulóját ünnepelték, az sem az ellenzék vagy a kormány eseménye volt" - vont párhuzamot.

Megérti ugyanakkor, hogy az ellenzéknek ez nem tetszett, de túl nagy jelentőséget ennek nem tulajdonít.

A Demokratikus Koalíció (DK) részt sem vett az emlékülésen, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester viszont arról beszélt, hogy a baloldalnak igenis foglalkoznia kell Trianonnal és el kell gyászolnia. Hogy hozhat-e a baloldalon valamiféle változást ez a békediktátumhoz való hozzáállásban, arról azt mondta, "a nemzethez való viszony egy nagy törésvonal az egész magyar balliberális oldalon".

Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a főpolgármester Trianon kapcsán gesztust tett, amit Orbán Viktor megdicsért, és az emlékülésen a magyar miniszterelnök oda is lépett az ellenzéki frakcióvezetőkhöz egy kézfogásra, ami gesztus volt a kormány részéről.

"Aki többséget akar szerezni Magyarországon, annak kell, hogy legyen mondanivalója a nemzeti identitással kapcsolatban.

Karácsony Gergely tehát úgy látszik a realistább politikus, Gyurcsány Ferenc pedig az ideologikusabb"

- mondta, emlékeztetve még arra is, hogy a volt miniszterelnök 2004-ben beleállt a kettősállampolgárság-ellenességbe, és ezt azóta is következetesen képviseli.

Orbán Viktor teljes beszédét itt meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mráz Ágoston Sámuel Orbán Viktor beszédérő, ellenzékról - int Márz VM-
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást