Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megbüntették az ellenőrök? Jövő pénteken vége a türelemnek

Infostart
2020. május 23. 11:44
A BKK megnyitja ügyfélközpontjait és központi ügyfélszolgálatát. A március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül, tehát május 29-ig van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák a bérletüket.

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata - közölte a társaság. A közleményben azt írták, a központi ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

Fokozott figyelmet fordítanak a járványügyi ajánlások betartására, ennek megfelelően az ügyfélközpontokban kötelező az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára, az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat bent egyszerre, és biztosítják ügyfeleik számára a kézfertőtlenítőszer használatát a bejáratnál.

A tájékoztatás szerint a március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák bérletüket, tehát május 29-ig. A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy csak a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel ügyfélközpontjait és a központi ügyfélszolgálatot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!