Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az ígéretes kezelés kitalálója már tárgyal a magyar kormánnyal

InfoRádió
2020. május 8. 17:46
Áttörést hozhat a koronavírus-fertőzés kezelésében egy magyar kutató által kifejlesztett infúzióterápia. Baranyi Lajos Egyesült Államokban élő biológus többféle hatóanyagból álló készítménye képes meggátolni a kórokozó által kiváltott túlzott immunreakciót. A szer szabadalmazás előtt áll, magyarországi fejlesztéséről és gyártásáról pedig már elkezdődtek a tárgyalások a kormánnyal.

Nagyon egyszerű a kezelés, infúzióval becsepegtetnek a beteg vénájába a tünetek megjelenésével egy időben - ha lehet, minél hamarabb, annál jobb - megfelelő mennyiséget ebből a koktélból - mondta az InfoRádióban Baranyi Lajos biológus. Kifejtette: a szérum nagyon kicsiny, peptidnek nevezett fehérjéket tartalmaz. Ezek 10-15 aminosavból állnak, és a jó tulajdonságuk az, hogy stabilak: fagyasztva, szárítva, porrá őrölve el lehet tartani őket, mondjuk 5-10 évig - tette hozzá a kutató. Elmondása szerint ez azért előnyös, mert

biztonságosan tartalékot lehet belőle felhalmozni, és ha jön a következő vírus, akkor abban az esetben is felhasználható.

"Mikor beleástam magam abba, mit is csinál a vírus, rádöbbentem, hogy a vírus nem öl meg senkit, de a citokinvihar, amit ez a vírus kivált, igen" - mesélte a kutató. Elmondta, hogy ugyanezt csinálja a SARS és az ebolavírus, valamint további 300 hemorrágiás (vérzéses) lázt okozó vírus is. Nagyon leegyszerűsítve

a citokinvihar a szervezet túlzott immunreakciója.

A mechanizmus, amit a szervezet használ, egy nagyon egyszerűen leírható dolog: amikor bármiféle sérülés éri - legyen bakteriális, virális fertőzés, vagy nem kap oxigént az a szerv, vagy szövet - akkor a szervezetünk körbeveszi egy tűzfallal, ha úgy tetszik, és mindent, ami azon belül van, azt elpusztít, felold és utána újraépítik a regenerációs mechanizmusok.

"Ebben az esetben az emberek bizonyos csoportjában nem jól működik ez a rendszer, míg az emberek 85 százalékában kiválóan. Ezért vannak a tünetmentesek, akik csírájában el tudják távolítani a vírusfoltokat ezzel a mechanizmussal. Viszont az idősebbek, akiknél az immunválasz már nem olyan gyors, mint a fiataloknál, egyre jobban hagyatkoznak erre a mechanizmusra, ám a szabályozása – valami miatt, amit nem tudunk – fölborul – magyarázta a citokinvihar kialakulásának okait Baranyi Lajos. Ekkor szerinte egy pozitív visszacsatolás képződik: a sebből egyre nagyobb seb lesz, ez a folyamat az egész szervet tönkre tudja tenni, és ebbe halnak bele az emberek.

Az általa kidolgozott készítmény ezt a túlzott immunreakciót állítja meg.

"Nagyon keveset tudok beszélni róla, mert a szabályok olyanok, hogy ha most jobban részletezem, akkor a szabadalom érvényessége megszűnik, ki sem adják" - mondta Baranyi Lajos. Annyit azért elárult, hogy a koktél hatóanyagainak egy része már létező hatóanyag, egy része pedig meglévő hatóanyagok eddig ilyen formában nem alkalmazott kombinációja, olyan célpontok ellen, amelyek ellen még nem használták ezeket.

"Van sok, még szabadalmaztatható eleme. Az eredmények alapján, amiket eddig elértünk, látunk, tudjuk, hogy ez működik"

- hangsúlyozta a kutató.

Mint mondta, attól függően lehet mielőbb az egészségügyben is használható szer a készítményből, hogy mennyire szerencsések, szorgalmasak, és mennyi pénzt tudnak szerezni a vizsgálatokhoz. "Szükség van arra, hogy ezt leteszteljük, megmondjuk, hogy mennyit, kinek, hogyan kell adni belőle, és kideríteni, hogy van-e veszélyes mellékhatás" - ismertette a menetrendet a kutató. Elmondása szerint jelenleg Amerikában gyorsított eljárások zajlanak.

A veszélyes mellékhatásokról szólva elmondta, hogy ezek a peptidek nagyon rövid ideig élnek, nagyon gyorsan lebomlanak, és nincsen toxikus bomlástermékük, mint a klasszikus gyógyszereknek, amelyek bekerülnek a májba, mindenféle enzim észleli és átalakítja ezeket olyan dologgá, amiről nem tudjuk, hogy mit csinál.

"Ebben az esetben a koktélban lévő aktív hatóanyagokkal pontosan ugyanaz történik, mint a csirkecombbal: megemésztődnek"

- tette hozzá Baranyi Lajos.

Ez nem teljesen és kizárólagosan magyar program, hiszen olyan elemei vannak, amelyeket az Egyesült Államokban sokkal jobban meg lehet csinálni - mondta az esetleges magyar közreműködés lehetőségéről a kutató. Előbbire példaként említette, hogy most kapott a kutatása zöld utat a USAMRIID-nál (The United States Army Medical Research Institute of Infectious Diseases, azaz az Egyesült Államok hadseregének fertőző betegségekkel foglalkozó kutatóintézete), ahol a legmagasabb szintű vírusellenes védelem mellett lehet állatmodelleken letesztelni az ígéretes szereket, hogy az ő készítményüket, kezelésüket is letesztelik.

"Ezt Magyarországon nem lehet megcsinálni, amit viszont igen, hogy európai szinten Magyarországról menedzselik a klinikai kutatást. Nagyon bízom benne, és az eddigi reakció alapján nagyon dicséretesnek tartom, ahogy a kormány hozzáállt, és elindultak ezek a beszélgetések, hogy kitaláljuk, hogy lehet ebből gyorsan valamit a betegágy mellé szállítani" - tette hozzá Baranyi Lajos. Megerősítette, hogy már tárgyal a magyar kormánnyal a lehetséges együttműködésről.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baranyi Lajos koronavírus gyógymódja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást