Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A fővárosi intézkedések enyhítésének feltételeiről beszélt a főpolgármester

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2020. május 8. 18:12
Karácsony Gergely szerint a kórházak, és azokon keresztül az idősotthonok lehetnek a koronavírus-fertőzés főbb területei Budapesten, ezért, mint mondta, várja a város átfertőzöttségének adatait ahhoz, hogy az enyhítésekről dönthessenek.

Karácsony Gergely főpolgármester szavai szerint, miután fontos döntések előtt állnak, hiszen a nyitás menetrendjét kellene megalkotniuk az ország és a főváros számára, ismerniük kellene Budapest valódi fertőzöttségét, amiről szerinte egyelőre nagyon keveset tudni. Nem tudni például, hogy az úgynevezett intézményi fertőzések nagy száma, amely a zárt intézményekre vonatkozik, az azt jelenti-e, hogy egyébként a fertőzés valóban ennyire magas. Benyomása szerint valójában

a kórházak, és azokon keresztül az idősotthonok azok, amelyek a fertőzésnek most a fő területei,

miközben a lakossági átfertőzöttség nagyon alacsonynak tűnik. Ezt, mint fogalmazott, a kormány nyilván pontosan tudja, de Karácsony Gergely szerint a kormány valamilyen „rejtélyes okból” nem osztja meg ezt az információt.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón Budapestre kitérve azt mondta: meglepve olvasták Karácsony Gergely levelében az együttműködéssel kapcsolatos kritikát. Úgy látják – folytatta –, megváltozott a főpolgármester álláspontja, és úgy gondolja, Budapesten is szükséges lenne az élet újraindítása. A miniszter erről azt mondta: a kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját, és ha a kabinet jól érzékeli a főpolgármester véleményének megváltozását, akkor kész tárgyalni arról, hogy milyen formában, milyen határidővel indítható újra – szigorú menetrend szerint, védelmi intézkedések mellett – az élet Budapesten.

Bár az említett adatok hiányában Karácsony Gergely arra nem tudott válaszolni, hogy pontosan mit engedélyezne és mikortól a fővárosban, azt viszont biztosra veszi, hogy

a jövőbeni menetrend csak akkor tartható, ha az Európa-szerte az enyhítéssel felmerült óvintézkedéseket Budapesten is betartják,

utalva egyrészt a kötelető maszkviselésre – amit a Fővárosi Önkormányzat korábban már elrendelt –, valamint a folyamatos tesztelésre, hogy azonosítani lehessen, ha a fertőzöttség növekedésnek indulna. Ami az enyhítéseket illet, tett hozzá, azok az átfertőzöttség ismeretében jöhetnek szóba, elsősorban a szabadban történő tevékenységeket illetően: sportolás, játszóterek, teraszok és szabadtéri strandok megnyitása. Ha a járvány nem terjed a felsorolt terek megnyitásával, akkor lehet a zárt térben végzett tevékenységek kapcsán majd hasonló döntéseket hozni – hangsúlyozta Budapest főpolgármestere.

Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy mielőtt érdemi választ fog kapni a kormány részéről az információhiányra vonatkozó felvetésére. Megismételte, a legfontosabb tisztázni való, hogy az eddigi fertőzések milyen mértékben kötődnek az intézményekhez, és milyen mértékben a járvány általános teresedéséhez.

Ez azért is különösen fontos – folytatta a főpolgármester –, mert szerinte „politikai okokból” állandóan a fővárosi idősotthonok fertőzöttségével kapcsolatos adatok látnak napvilágot, miközben csütörtökön az is elhangzott, hogy az összes fertőzés 15 százaléka kórházi dolgozókhoz kötődik. Mint fogalmazott, felvetődik a kérdés, hogy ha a kórházi dolgozók 15 százaléka fertőzött, akkor mi lehet a kórházakban? Mint mondta, ha a járvány elsősorban a zárt intézményekben, kórházakban, idősotthonokban van jelen, akkor lehet, hogy ezekre kell fókuszálnia a védekezésnek, és a városban el lehet indítani a nyitás politikáját.

Mint ismert, Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, Budapest életének újraindítása ügyében a szakemberek álláspontja az, hogy meg kell várni a koronavírus-fertőzés miatti halálozási számok csökkenését. Amíg ez nem történik meg, addig óvatosnak kell lenni a fővárosi nyitással. „Sietnék, sietnék, sietnék”, mondta, de az orvosok visszatartják a zakószárát, az orvosok márpedig különösen is óvatosak ebben a helyzetben.

Budapesten lazításra – mint bejelentette – legkorábban a jövő hét végén kerülhet sor.

Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapesten a fertőzésszám csökken, miközben a tesztelések nagyon intenzívek elindultak. A hálaesetek csökkenésére kitérve hozzátette: ennek kivárása is lehet egy szempont, ám nem tudja, emögött milyen számítások húzódnak. Hiszen, ha igaz az, hogy a fertőzés alapvetően az egészségügyre és a szociális intézményekre korlátozódik, akkor

önmagában a halálesetek száma nem biztos, hogy sokat mond arról, hogy Budapesten általában hogyan kellene lazítani

– fogalmazott Karácsony Gergely.

A politikus végezetül arra kérte a szabadba vágyó fővárosiakat, hogy a hétvége alkalmával, dacára annak, hogy már például a Margitsziget sem lesz lezárva, inkább a kevésbé zsúfolt kirándulóhelyeket keressék föl. Ebben külön tájékoztatóval igyekszik a Fővárosi Önkormányzat a lakosság segítségére lenni, ugyanakkor felvették a kapcsolatot a budapesti rendőr-főkapitánnyal annak érdekében, hogy a Margitszigeten elkerülhető lehessen a zsúfoltság kialakulása.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bp-i enyhítés - Karácsony Gergely
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást