Nyitókép: Pixabay

Így vigyáznak az idősekre és gyerekekre az önkormányzatok

Infostart / MTI
2020. március 17. 18:04
Országos körkép az intézkedésekről.

Több vidéki városban a játszóterek bezárásáról döntöttek a koronavírus-járvány miatt, az idős embereket pedig arra kérik, jelezzék, ha segítséget kérnek az élelmiszerek és gyógyszerek beszerzéséhez. Az óvodákat, bölcsődéket több helyen szerdától zárják be.

  • Szolnokon szerdától bezárják valamennyi óvodát és bölcsődét - ügyelet működik majd -, és a játszótereket is - közölte Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalán. Szólt arról is, hogy szerdától a város valamennyi játszóterét bezárják. Elsősorban az idős, egyedülálló, segítségre szoruló lakosoknak tudnak segíteni az alapvető élelmiszerek beszerzésében, gyógyszerek felíratásában és kiváltásában. Azokban a társasházakban, ahol a bérlakások többsége önkormányzati tulajdonban van, kötelezővé tették a lépcsőházak fertőtlenítését, és erre kérik a többi társasház közös képviselőit is.
  • A székesfehérvári önkormányzat telefonos ügyfélszolgálatot állított fel és e-mailben is várják azoknak a 70 év feletti embereknek a jelentkezését, akik vállalják, hogy egészségük védelmében otthon maradnak és segítséget kérnek a mindennapi ellátásukhoz, például az étel házhoz szállításához, a bevásárláshoz vagy a gyógyszerek kiváltásához.
  • Kaposváron az idősotthonokban látogatási tilalmat vezettek be, az idősklubok működését szüneteltetik - tudatta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalán. Az önkormányzat arra kéri az időseket, jelezzék, ha segítségre szorulnak a bevásárláshoz, gyógyszereik beszerzéséhez. Keddtől az Agóra, a múzeumok és a könyvtárak sincsenek nyitva, a könyvek kölcsönzési ideje automatikusan meghosszabbodik. Az uszodát kizárólag versenyzők használhatják, a termálfürdő gyógyrészlege korlátozottan üzemel.
  • A pécsi vásárcsarnok szerdától korlátozásokkal működik, a belépésre és kilépésre egymástól távol eső ajtók szolgálnak, és a csarnokban egyszerre legfeljebb száz ember tartózkodhat, emellett csak kétméteres védőtávolságot tartva lehet várakozni az épületben és azon kívül.
  • A miskolci önkormányzat azt közölte: a városban Veres Pál (Függetlenek SZIVE, MSZP, Momentum, Párbeszéd, Jobbik, LMP, DK, Mindenki Magyarországa, Velünk a Város) polgármester kérésére járőrszolgálatot indítanak, hogy felhívják az idejüket a plázákban töltő diákok figyelmet: az új tanítási rend szerint otthonról kell folytatniuk tanulmányaikat.
  • Siófokon az önkormányzat internetes oldala szerint egy helyi hotel ingyen ajánlja fel a szobáit az önkéntes karanténba vonulóknak. A városban ingyenessé vált a parkolás.
  • Barcson bezárt a fürdő, a helyi szociális központ nem fogad klubtagokat a nappali ellátás keretében.
  • Salgótarjánban keddtől bezárták a játszótereket - a város polgármestere a döntést közösségi oldalán jelentette be. Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) tudatta azt is, hogy nemcsak az önkormányzat fenntartásában lévő, hanem Salgótarján egész közigazgatási területén működő óvodákban és bölcsődékben rendelt el rendkívüli szünetet keddtől. Átmenetileg bezárták a városi uszodát is.
  • A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórházban a járványhelyzetre készülve a teljes belgyógyászati pavilont infektológiai feladatokra szabadították fel - ezt az önkormányzat közölte közösségi oldalán.
  • Tatabányán szerdától lesz rendkívüli szünet az óvodákban, ügyeleti rend bevezetése mellett, és a bölcsődéket is szerdától zárják be.
  • Komáromban több mint száz önkéntes jelentkezett az elmúlt napokban, hogy idős helybélieknek segítsen.
  • Tatán az önkormányzat napi bejelentéssel, alkalmi munkában foglalkoztatna fizetés nélküli szabadságra kényszerült embereket.
  • Esztergomban a Suzuki Szlovákiából és Budapestről nem indít dolgozói buszjáratokat. A termelésben a délelőttös műszakot megtartják, a délutános műszakot törölték, a 60 év felettiek nem állhatnak munkába.
  • Szegeden szerdán üzemkezdettől nyári tanszüneti menetrend alapján közlekednek a tömegközlekedési járatai.
  • Nagykanizsán az önkormányzati tulajdonú, varrodával is rendelkező cégnél szájmaszkok gyártására álltak át, a város egyelőre 10 ezer darabos megrendelést adott - közölte az MTI-vel kedden Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP).
  • A csökkent munkaképességű dolgozókat foglalkoztató Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. kedden kezdte el a gyártást, a prevenciós célra használható maszkokat a város önkormányzati, egészségügyi intézményeinek, illetve a nagykanizsai fertőzötteknek készítik.
  • Zala megyében a gyepmesteri feladatokat is ellátó nagykanizsai Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület közleményben tudatta, hogy ha nagykanizsai lakost megbetegedés miatt kórházba visznek, a páciens háziállatainak elhelyezését - ha ebben rokonok, szomszédok nem tudnak segíteni - megoldják az Ady utcai állatmenhelyen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!