Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A Budapest Airport felkészült, ha eszkalálódna a helyzet

Infostart / InfoRádió - Dzsubák Tamás
2020. február 25. 16:14
Eddig mintegy 1300 Olaszországból érkező emberen végeztek a koronavírus miatti egészségügyi szűrést a Budapest Airportnál – ismertette az InfoRádióval a budapesti repülőtért üzemeltető cég szóvivője. Heti szinten 28 olasz járat esetében kell elvégezni a testhőmérséklet mérést.

Budapestről jelenleg hetente 76 járat indul mintegy 12 olaszországi városba, többek között Nápolyba, Rómába, Bariba, valamint Cataniába. Ezek közül az egészségügyi szűréssel érintett járatok három város, Milánó, Bergano, illetve Treviso esetében állnak fenn – közölte Valentinyi Katalin szóvivő.

Kínából lassan több mint egy hónapja szűrik az érkező utasokat a Budapest Airportnál. A hatóság január 31-én rendelte el, hogy testhőmérséklet mérést kell végezni esetükben, az intézkedés eddig 1435 főt érintett, az Olaszországból érkezőkkel szemben ez három napja van érvényben, amely során 1027 utast és 209 fő személyeztet szűrtek.

A szóvivő megjegyezte, a fővárosi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren érvényben lévő intézkedések bevezetéséről, és hogy az kiket érint, arról

nem a repülőtér, vagy annak vezetősége dönt, hanem minden esetben a hatóságok,

vagyis a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a rendőrség, esetleg az Operatív Törzs, a Budapest Airport csak ezen szervek munkáját támogatják.

Vagyis a hatóságok döntöttek arról is, hogy szűrést kell végezni valamennyi Kínából érkező gép utasánál, ami a korábbi heti 13-mal szemben már csak heti egy, a Peking–Budapest közvetlen járatát jelenti, ami péntekenként közlekedik. Ezen felül az említett észak-olaszországi régiók városaiból érkező járatok esetében végeznek testhőmérséklet mérést – ismételte meg.

Valentinyi Katalin kiemelte, amennyiben a helyzet eszkalálódik, a Budapest Airport készen áll, hogy további járatok esetében is biztosítsa a megfelelő szűrővizsgálatot. Folyamatos kapcsolatban állnak az NNK-val, valamint személyesen a tisztifőorvossal is, ahogyan a külügyminisztérium illetékes kollégáival is, hogy

egy, maximum két órán belül képesek legyenek bármilyen rendkívüli utasítást bevezetni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Budapest Airport felkészült, amennyiben eszkalálódna a helyzet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást