Nyitókép: MTI/Igazságügyi Minisztérium/Véssey Endre

Hónapok óta titokban volt Kaleta Gábor ügye, márciusban indul a per

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2020. február 11. 13:58
Gyermekpornográfia vádjával áll bíróság elé március végén Magyarország volt perui nagykövete. Kaleta Gábor korábban a Külügyminisztérium és az igazságügyi tárca sajtófőnöke is volt. Az ellenzék tudni szeretné, miért maradt titokban a botrány tavaly novembertől mostanáig.

Kaleta Gábor a Medgyessy-kormány idején, 2002-ben az amerikai főosztály referenseként került a Külügyminisztériumba. 2006-tól a Gyurcsány-kabinet diplomatájaként Los Angeles-i konzulként szolgált.

A 2010-es kormányváltás után is a tárcánál maradhatott. 2012-től a Külügyminisztérium, majd az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályát vezette. 2017-ben lett perui nagykövet. Kinevezését az ellenzék is megszavazta.

Ebből a tisztségéből tavaly áprilisban mentették fel, de akkor még nem lehetett tudni, hogy miért, mert a Magyar Közlönyben május 11-én megjelent határozathoz nem fűztek indoklást.

Az Index írta meg először, hogy Kaleta Gábort azért bocsátották el és fosztották meg nagyköveti címétől, mert a gyanú szerint egy nemzetközi gyermekpornográf hálózat tagja volt. Spanyol és amerikai sajtóbeszámolók alapján a spanyol rendőrség vezette nemzetközi nyomozócsoport 11 országban fogott el gyanúsítottakat, akik a WhatsApp nevű csevegőalaklamzáson keresztül kiskorúakról készült, pornográf képeket küldözgettek egymásnak.

Kaleta Gábort a magyar hatóságok hazahozták, az ügyészség pedig vádat emelt ellene.

"Tavaly november végén emelt vádat az ügyészség a volt perui nagykövettel szemben, gyermekpornográfia miatt.

Több mint 19 ezer, 18 éven aluli kiskorú pornográf felvételét tartalmazó képeket találtak az ő különböző számítástechnikai eszközein"

- mondta Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy mely hatóság hozta haza Kaleta Gábort, és az sem, hogy a külügy, az ügyészség vagy a bíróság miért nem hozta nyilvánosságra tavaly november óta, hogy gyermekpornográfia miatt büntetőeljárás van folyamatban egy volt diplomata ellen. Ezért a Demokratikus Koalíció azonnali tájékoztatást vár Pintér Sándor belügyminisztertől és Szijjártó Péter külügyminisztertől, az MSZP pedig kezdeményezte az Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását, amelyre Mesterházy Attila, a bizottság szocialista alelnöke,

az Alkotmányvédelmi Hivatal, az Információs Hivatal, a Kibervédelmi Intézet és a külügy képviselőit is elvárja.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Kaleta Gábor pere március végén kezdődik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kaleta Gábor ügye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást