Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Egyetlen napjuk lesz a BKV-dolgozóinak, hogy elfogadják a cég ajánlatát, ha pénzt akarnak

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. szeptember 23. 16:40
Bértárgyalásokat kezdeményez a Budapesti Közlekedési Vállalatnál az Egységes Közlekedési Szakszervezet. A munkavállalók a "kánikulai pénz" kifizetését is várják.

Annak ellenére, hogy a BKV hivatalosan még nem kezdeményezte a bértárgyalás elkezdését, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elindította a folyamatot. Naszályi Gábor elnök az InfoRádióban azt is elmondta, mennyi béremelést szeretnének jövőre.

"Én úgy gondolom, hogy a bérkiáramlás 10 százalék fölötti. Tavalyról, illetve a 2019-es évről van egy 2 százalék körüli elmaradás, tavaly is 15-öt kértünk, ehelyett lett 8. Jövő évre is a prognosztizált emelés 10 százalék fölötti, kétszámjegyű lesz, úgyhogy mi hagyományosan is

15 százalék körül gondoljuk azt a szintet, ami szükséges volna."

Naszályi Gábor hozzátette, hogy a munkavállalók várják a szakszervezet szerint megígért kánikulapénzt, amelyről még csak megállapodástervezet jött létre, ebben viszont semmi konkrétum nem szerepelt.

"Eszerint az ajánlat szerint a vizsgált időszak szeptember 15-ig tartott volna, és szeptember 20-30. között jött volna létre egy megállapodás. Legutóbb úgy nézett ki, 19-én lesz az egyeztetés, de múlt csütörtökön nem volt ilyen.

Semmilyen konkrét tény, adat nincs, nem hajlandó a vállalat rendelkezésünkre bocsátani sem azt, hogy egyáltalán ki részesülne ebből, sem az összeget. A tárgyalás pedig át lett téve 30-ára."

Vagyis ha a munkavállalók azt szeretnék, hogy ezt a pénzt még október elején kifizessék nekik, akkor el kell fogadniuk a BKV ajánlatát – mondta a szakszervezeti vezető.

Az InfoRádió a bértárgyalás ügyében megkereste a munkáltató BKV-t is, amint kapunk választ, közöljük.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
EKSZ - béremelési igény
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást