Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Kiderült, mely szakok végzősei indítják leginkább adóssággal a nagybetűs életet

Infostart
2019. szeptember 3. 06:19
A hivatalos statisztikákból az látszik, hogy a Diákhitel rengeteg hallgató számára megkerülhetetlen ahhoz, hogy tanulmányi ideje alatt fenn tudja tartania magát. Ezzel kapcsolatban tájékozódott a Pénzcentrum, és kért ki hivatalos statisztikát a Diákhitel Központ Zrt.-től.

Az elmúlt 18 évben mintegy 400 ezer tanuló részére folyósított diákhitelt, több mint 400 milliárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt. A Pézcentrum most arra volt kiváncsi, hogy mely megyében él a legtöbb Diákhitel 1-gyel rendelkező egykori hallgató, valamint, hogy a Diákhitel 2-t mely szakokon veszik föl a legtöbben.

A Diákhitel Központ által megküldött beszámolóból annyi bizonyos, hogy

jelenleg több mint 134 ezer élő Diákhitel 1 szerződés van, 184 milliárd forint értékben,

és csaknem 210 ezer szerződés már lezárásra került. Régiók szempontjából Budapest toronymagasan vezet, az ottani szerződések száma meghaladja a 26 ezer darabot. A fővárost követi Pest megye, ahol 16 475 szerződés fut jeleneg, míg a dobogó harmadik fokán Borsod-Abaúj-Zemplén megye található, 9340 szerződéssel.

A Pénzcentrum cikkéből az is kiderül, 2012 óta a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói vették föl a legtöbb Diákhitel 2-t. Az 5350 szerződés összértéke az 6 milliárd forintot közelíti. Második helyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem végzett, 3382 szerődéssel, amelynek értéke közel 3 milliárd forint. A dobogó alsó fokán a Budapesti Metropolitan Egyetem áll, ahol 3157 szerződés él, kicsivel több mint 4 milliárd forint értékben. A számok alapján a Metropolitan Egyetem képzései jelentősebb költségekkel járhatnak a hallgatók számára, mint az ELTE kurzusai. De a BME hallgatói szerződésszám szerint csupán a lista 5. helyén szerepelnek (2340 darab), a folyósított összeg majdnem akkora, mint az ELTE esetében, jegyezte meg a Pénzcentrum.