Nyitókép: Pixabay

Közel ezer tanári állás még betöltetlen a tanévkezdés előtt pár nappal

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. augusztus 27. 18:56
Egy héttel a tanévkezdés előtt is több száz tanárt keresnek az állami iskolákban. Hiány van az óvónőknél, és – különösen a fővárosban – a bölcsődei nevelőknél is. A szakszervezeti képviselők szerint ez az állapot évek óta fennáll, és nem várható jelentős javulás.

Kevesebb, mint egy héttel a tanévkezdés előtt több mint 980 üres tanári álláshely van, a közszféra állásportálja szerint. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ebbe nem számítanak bele például azok a munkavállalók, akik gyermeküket nevelik otthon, vagy az egyházi, és magán fenntartású intézmények. A helyzet viszont általában szeptember elejére stabilizálódik – mondta Szűcs Tamás.

"Szeptember közepéig, október elejéig kiegyenlítődik, de soha nem fog eltűnni. Egyre nagyobb számban maradnak problémák. Hogyha az ember elolvassa az álláshirdetéseket, néhány éve még nem volt olyan, hogy bármelyszakos tanárt keresnek, most viszont igen gyakran ilyet keresnek. Egyértelmű tehát, hogy a probléma nő, és az is tény, hogy kellő kezelést az utóbbi években nem kapott" – fogalmazott a szakszervezeti elnök.

A PDSZ szerint 25-30 százalékkal kevesebb tanár dolgozik a szükségesnél,

az iskolákban ezt úgy próbálják megoldani, hogy megemelik egy–egy oktató óraszámát, vagy összevonnak például nyelvi csoportokat.

Az óvodákban is létszámhiánnyal küzdenek, jelenleg

több mint 300 óvodapedagógust keresnek

az állami intézményekbe. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodatagozatának elnöke korábban arra figyelmeztetett, hogy a következő években sem fog javulni a helyzet: "A statisztikák szerint az elkövetkezendő 5 évben a most pályán lévő, aktív óvodapedagógusok egyharmada fog elmenni nyugdíjba, itt aztán egy komoly létszámhiány fog jelentkezni, és nincs annyi utánpótlás, amennyi kellene" – fogalmazott Verba Attilánét.

A bölcsődékbe is keresnek munkavállalókat, különösen a fővárosban és Pest megyében – erről Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke beszélt.

"A fővárosban van a legnagyobb munkaerő-felszívó képesség, illetve a fővárosban lépnek a legkönnyebben a dolgozók más területre, vagy mennek más városba, országba, ezáltal a munkaerőellátottság tekintetében nem lehetünk teljesen nyugodtak. Ennek oka egyfelől az alacsony bérezés, amit ma egy bölcsődei kigyermeknevelő el tud érni. A felelősség óriási, és a munkateher is nagyon nagy, ami koránt sincsen olyan mértékben honorálva, hogy az alapvető megélhetésüket biztosítsa, nemhogy a megelégedettségüket" – vélekedett.

A nyári szünet sajátossága?

Az InfoRádió korábbi megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma emlékeztetett arra, hogy jelenleg 1200-zal többen foglalkoznak gyerekekkel, mint 2010-ben. A tárca hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok alapján a nyári szüneti időszak sajátosságából fakadóan megnő az iskolai és óvodai álláshirdetések száma a különböző intézményekben.

Az InfoRádió a kérdéseit a tanévkezdés előtt ismét elküldte, a választ pedig még várják.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Közel ezer tanári állás még betöltetlen a tanévkezdés előtt pár nappal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást