Nyitókép: Pelsőczy Csaba

A Diákhitel Központ kiemelt ügyként kezeli a fiatalok pénzügyi edukációját

Infostart / InfoRádió - Király István Dániel
2019. augusztus 23. 13:09
Nagyon fontos a diákok pénzügyi tudatosságra nevelése, ez az egyik fő célja a Diákhitel Központ Zrt.-nek – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a társaság vezérigazgatója. Magyar Péter az októberben bevezetésre kerülő nyelvtanulási diákhitelről is beszélt a műsorban, ahogyan arról is, hogy a társaság és a termékek névváltoztatása is cél lehet.

A Diákhitel Központ Zrt. egyik fő célja a fiatalok pénzügyi edukációja – mondta az infoRádió Aréna című műsorában Magyar Péter, akinek távlati tervei között szerepel az intézmény, valamint a termékek elnevezésének megváltoztassa. A társaság vezérigazgatója rámutatott, mérések bizonyítják, hogy

a diákok jelentős része ódzkodik a diákhiteltől,

mert mint mondják, nem akarják hitellel kezdeni az életüket.

"Látjuk, hogy mit okozott Magyarországon a devizahitel, mert az emberek nem voltak tisztában a kockázatokkal. Tehát, ha szabad ezt mondanom,

az egyik fő célunk a pénzügyi tudatosság növelése"

– emelte ki. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy amit az emberek ismernek, attól kevésbé tartanak. A későbbi csalódások elkerülése okán pedig fontos lenne, hogy a diákok 18 éves korukra képesek legyenek a banki és például a diákhitel termékeinek az összehasonlítására, az ismeretek birtokában pedig a felelősségteljes döntések meghozatalára, tette hozzá a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Magyar Péter arra is kitért, hogy a Diákhitel Központ hosszú évek óta önfenntartó, nem szorul plusz állami forrás bevonására.

"Mi egy nonprofit állami intézmény vagyunk, minden évben nullás a költségvetésünk, amennyiben nyereség lenne, azt a kamatcsökkentésre fordítjuk.

Két nagy célunk van, hogy minél több diák, minél alacsonyabb kamatok mellett juthasson hitelhez" – húzta alá.

A Diákhitel Központ újabb termékek bevezetésére is készül,

köztük például az október 1-jén induló nyelvtanulási hitel. Az felnőttképzésben és szakképzésben nagy reform várható, amelyben a Diákhitel Központ is szerephez juthat, véli a vezérigazgató, ami az intézmény létjogosultságát is előmozdítaná.

Mit és mennyien?

Magyar Péter kitért arra is, hogy a képzésre fordítható Diákhitel 2-t a hallgatók 25 százaléka veszi föl, ami egy magas számnak tekinthető. A szabad felhasználású hitel 3-4 százalékon áll, azonban nagyon erős növekedést tapasztalható, jegyezte meg. Az idei júliusi adatok összehasonlítva a tavaly júliusi adatokkal azt mutatják, hogy a Diákhitel 1-gyel 50 százalékkal, a Diákhitel 2-vel 20 százalékkal többen éltek. A Diákhitel Központ vezetője hozzátette: a külföldi példák is azt mutatják, hogy az állam kedvező feltételekkel kínál diákhitelt a hallgatóknak.

Változások jövőre

Ősztől a tanulók nyelvtanulását is segíti a Diákhitel Központ, miután október 1-jétől bevezetésre kerül a nyelvtanulási diákhitel, ismételte meg a Magyar Péter az Aréna műsorában.

500 ezer forintig lehet igénybe venni. A Diákhitel 1-hez hasonlóan 1,99 százalékkal kamatozik, sikeres nyelvvizsga esetén azonban kamatmentessé válik a kölcsön, amelyet 5 éven belül kell törleszteni.

A társaság vezérigazgatója megjegyezte, ebben az esetben is egy szabad felhasználású hitelről van szó, miután a Diákhitel Központ nem ellenőrzi a nyelvtanulás helyét, módját, a cél, hogy sikeres vizsgát tegyen a diák. "Akár még aktív hallgatóként, hogy ne legyen olyan problémája, mint sok jelenlegi végzett hallgatónak, hogy nem tud diplomát szerezni, mert nincs meg a szükséges egy, vagy kettő nyelvvizsgája. (…) őket kívánja segíteni a kormány" – fogalmazott.

Magyar Péter hangsúlyozta, változásokra is számíthatnak a diákok a jövőben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy például egy vidéki diák rendkívül magas költségekkel szembesülhet, hogyha egy fővárosi egyetemre nyer felvétel, még egy állami ösztöndíjas képzés esetében is. "Ismerjük a budapesti albérletek árait, hogyha valaki nem kap kollégiumi helyet, akkor ez egy nagyon nagy kiadás" – jegyezte meg a vezérigazgató, hozzátéve, hogy ráadásul a Diákhitel Központ október 15-én tud először szabad felhasználású hitelt utalni, ami néhányuknak késői lehet. Emiatt

tervben van az úgynevezett gólyahitelt,

ami már a ponthatárok kihirdetését követően, a sikeres felvétel ismeretében egyből igénylehető lenne, magyarázta Magyar Péter.

A legnagyobb arányban egyébként a gazdasági és pénzügyi karon tanuló diákok veszik igénybe a diákhitel-termékeket, ismertette Magyar Péter. "Ők azok, akik leginkább tudatában vannak – piaci alapon nézve – az előnyeivel. És nyilván a legkevesebben azok veszik igénybe például a Diákhitel 2-t, ahol nagyon alacsonyak a képzési díjak. Vagy ahol, adott esetben, azt látja a diák, hogy egyébként ő azzal a diplomával nem nagyon fog tudni mit kezdeni" – fogalmazott.

Magyar Péter hozzátette: A Diákhitel Központ termékeit a határon túli magyar állampolgársággal rendelkezők is igénybe vehetik. Tavaly azonban 20 ezer erdélyi magyar fiatal közül csak 25-en vették fel, ezért hatékonyabb tájékoztató kampányba kezdenek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Diákhitel Központ egyik fő célja a fiatalok pénzügyi edukációja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
InfoRádió - Aréna – Magyar Péter (1. rész)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
InfoRádió - Aréna – Magyar Péter (2. rész)
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A Diákhitel Központ ősztől a tanulók nyelvtanulását is segítheti
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást