Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Sokkos állapotban volt a dunai balesetet bejelentő telefonáló

Infostart
2019. május 31. 17:45
A szerda esti hajóbaleset után a segélyhívó rendszerben rögzített riasztási lapon az szerepelt, hogy életveszély nem áll fenn. Megszólalt az az ember, aki először hívta a 112-t.

A 24.hu-nak beszélt az a személy, aki látva a szerdai esti hajóbalesetet, először tárcsáza a segélyhívót. Az egyik közelben haladó városnéző hajón utazott, amikor a tragédia bekövetkezett. A Parlament környékén arra lett figyelmes, hogy hajóroncsok – székek, asztalok, fadarabok – úsznak a hajójuk körül. Azt hallotta a hajó egyik matrózától: "felborult a Hableány, menteni fogunk."

Sokkos állapotban hívta fel a 112-t, amit először nem is akart tárcsázni, mert azt gondolta, hogy a hatóságok már úgyis tudnak a balesetről, de végül mégis telefonált. Mmeglepetésére addig senki nem jelentette a balesetet.

"Az volt a megdöbbentő, hogy a segélyhívó munkatársa nem tudott a történtekről.

Közöltem vele, hogy felborult egy hajó és emberek vannak a vízben" - nyilatkozta.

Hozzátette: olyan volt, mint a filmekben, még most is a történtek hatása alatt áll. Az a hajó, amelyiken utazott, két embert mentett ki. Nem látta, de a kapitány azt mondta, hogy holttesteket is sodort a víz.

A portál birtokába jutott a segélyhívó rendszerben rögzített riasztási lap, amely a baleset rövid leírása mellett azt is tartalmazza, hogy a mentéshez a katasztrófavédelem részéről a legmagasabb (V-ös számú) riasztási fokozatot rendelték el. Hatnál több tűzoltó rajt vezényeltek ki a helyszínre. Ennek ellenére azt is rögzítették a dokumentumban, hogy

a baleset következtében életveszély nem áll fenn.

A 24-nek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság még nem reagált.

Előzmények

Szerda este negyed 10-kor összeütközött két hajó a Dunán a Parlamentnél: a Hableány nevű turistahajóba hátulról beleütközött egy szállodahajó, felborította, majd maga alá gyűrte. Éjjel fél 1-kor a mentőszolgálat szóvivője azt mondta, legalább 7 ember halt meg, 7 embert kórházban ápolnak, 21 embert pedig nagy erőkkel keresnek. A Dunára pontont építettek, egy búvár csütörtök este már lemerült a roncshoz, de kiemelni nagyon nehéz lesz.

Az elsüllyedt hajón 33 dél-koreai turista utazott, kétfős magyar személyzettel. A Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát a rendőrség kihallgatta és őrizetbe vette, majd kezdeményezte a letartóztatását. A tragédiáról két videófelvételt is közreadtak. A történteket ezekből, a hajózási adatokból és a rádióforgalmazásból, valamint a túlélők és szemtanúk beszámolóiból rekonstruálják.