Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Keleti pályaudvar: napi 25 ezer ember nem találja a helyét Budapesten

InfoRádió
2019. május 14. 19:44
Nem okozott komolyabb problémát a közlekedők számára a Keleti pályaudvar ideiglenes bezárása a MÁV szerint.

A társaság szóvivője azonban elismerte: zsúfoltságot kelthet, hogy a pályaudvar két hetes felújítása miatt a vonatokat más pályaudvarokra irányítják át. Biber Anett hozzátette: dolgoznak az utastájékoztatás javításán, ám érdemes az utazás megkezdése előtt is tájékozódni.

Biber Anett az InfoRádió kérdésére elmondta: jelentősen megnövekedett az utasforgalom a Nyugati, a Déli és a Kelenföldi pályaudvaron, illetve Kőbánya felsőn és a Kökin. Ezekről a helyekről érkeztek emiatt panaszok, ám a szóvivő hozzátette, éppen az a feladata ezeknek a helyeknek, hogy kezeljék a Keleti átépítése miatti helyzetet.

Naponta mintegy 25 ezer utas érkezett a Keleti pályaudvarra, ezt az utasmennyiséget kell elosztani a többi helyen.

A közlekedők kifogásolták az utastájékoztatást. Ezzel kapcsolatban a szóvivő elmondta, minden helyszínen folyamatosan vizsgálják, miként lehet segíteni az utasokat.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mavcsoport.hu oldalon minden információ elérhető a "Keleti" aloldalon.

Ezért van zárva a Keleti

A Keleti pályaudvar teljes lezárása során olyan előre tervezett karbantartási munkákra kerül sor a vágányokon, a váltókon, a forgalmat irányító biztosítóberendezésen, a felsővezeték-hálózaton és a peronokon,

amelyeket csak a vonatforgalom teljes szüneteltetésekor lehet elvégezni. Ilyenkor a pályaudvar infrastruktúrája szabadon hozzáférhető, a rendelkezésre álló költségkeretet is hatékonyan lehet felhasználni.

A több mint száz szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével zajló szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javul a különböző berendezések működése, jelentősen csökken a meghibásodások száma. A vasúti pályán végzett munkáknak köszönhetően megelőzhető lesz a sebességkorlátozások bevezetése, javul a menetrend, csökkenni fog a műszaki üzemzavarok száma.

A két hét alatt javítják a vasúti pályát a pályaudvar teljes hálózatán, a csarnok egész területén újraaszfaltozzák az utasperonokat. Karbantartják a teljes állomás felsővezeték-hálózatát, a biztosítóberendezést; az energiaellátási hálózatot és a térvilágítást.

Új utastájékoztató LED kijelzőfalat telepítenek a csarnokba; lebontják a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat, kicserélik a padokat, a szemeteseket és az utastájékoztató piktogramokat.

Helyreállítják a károsodott falakat a csarnokban és az utasforgalmi területeken. Virágosítják és rendezik a főbejárat, valamint az oldalsó kapuk közelében lévő zöldterületeket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Biber Anett, a MÁV szóvivője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást