Nyitókép: Balogh Zoltán

Újabb fordulat a Lánchíd felújítása ügyében

Infostart
2019. május 3. 12:44
Egymilliárd forintból valósulhat meg a Lánchídhoz kapcsolódó közterületek rekonstrukciója és fejlesztése a Duna mindkét partján, ugyanis a kormány visszaadta az eredetileg a híd járdáinak kiszélesítésére szánt, korábban visszavont összeget - tudatta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tarlós István főpolgármester közös közleményében.

A Lánchíd felújításának támogatására a kormány eredetileg hatmilliárd forintot szándékozott biztosítani, majd októberi határozatában arról döntött, hogy ezt kiegészíti egymilliárd forinttal a híd járdáinak akkor tervezett kiszélesítése miatt.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke megvizsgálta, hogy a hídszerkezet hogyan képes elviselni a járdaszélesítésből adódó többletterheket.

Tekintettel a vizsgálat eredményeire, amely szerint a járda szélesítése már a láncok jelentős statikai megerősítését és ezzel együtt jelentős többletköltséget indukálna, műszaki, városképi és finanszírozási okokból - a fővárosi közfejlesztési tanács javaslata alapján - a kormány keddi határozatában visszavonta a Lánchíd járdaszélesítésének többlettámogatását.

Ezért a járdák felújítása továbbra is a jelenlegivel azonos módon, 2,2 méter szélességben valósul meg

- írták.

A közfejlesztési tanács megvizsgálta a hídhoz kapcsolódó közterületek - Clark Ádám, Széchenyi tér, Petőfi Sándor utca - rekonstrukciójának és fejlesztésének a Lánchíd felújításával egyidejű lehetőségét. A kormány erről április 23-án döntött - olvasható.

Közölték, a Lánchíd járdaszélesítéséről szóló keddi kormányhatározatban szereplő

egymilliárd forintot a szélesítés visszavonásával egyidejűleg a kormány visszaadta a hídhoz kapcsolódó, környező közterületek rekonstrukciójára és fejlesztésére

a Duna mindkét partján. Ennek keretében a Pest - Buda vonalban tervezett gyalogosfolyosót is kialakítanak.

Folyamatban van a Lánchíd, Várhegy alagút és Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró felújításának közbeszerzési eljárása.