Nyitókép: MTI/Vajda János

Átadták az ország legnagyobb naperőművét

Infostart
2019. április 10. 13:29
A Mátrai Erőmű (ME) Zrt. bükkábrányi naperőműve 22,6 megawattos és 5,4 milliárd forintból épült meg.

Rekordidő alatt, öt hónappal a tavaly szeptemberi alapkőletétel után februárban kezdte meg próbaüzemét a bükkábrányi fotovoltaikus erőmű, amely a maximális teljesítményt - a többi naperőműhöz hasonlóan - a nyári hónapokban éri majd el - mondta az átadáson Orosz Zoltán, a társaság fejlesztési és stratégiai igazgatója.

A beruházást egy korábbi meddőhányó 33 hektáros, rekultivált területén valósította meg az ME száz százalékos tulajdonában lévő Bükkábrányi Fotovoltaikus Erőmű Projekt Kft., a kivitelező fővállalkozó az SPIE Hungária Kft. és a német Bejulo Gmbh. konzorciuma volt, a beruházás saját erőből és a Gránit Bank Zrt. hiteléből valósult meg.

Az erőmű csaknem 64 ezer, egyenként 355 watt névleges teljesítményű, fixen elhelyezett polikristályos napelemből áll.

A létesítmény mintegy 10 ezer háztartást tud ellátni villamos energiával, éves termelése 25 gigawattóra lesz. A kereskedelmi értékesítés már megkezdődött, a próbaüzem idején az erőmű a vállalat bükkábrányi bányáját látta el energiával, ezzel jelentős költségeket takarított meg. A megtermelt villamosenergiát az ÉMÁSZ hálózatába táplálják.

A társaság célja, hogy a megújuló energiatermelési fejlesztésekkel megőrizze piaci pozícióit,

vagyis továbbra is a hazai termelés ötödét, illetve a Magyarországon fogyasztott áram 15 százalékát a Mátrai Erőmű Zrt. állítsa elő - tette hozzá Orosz Zoltán.

A naperőműnek köszönhetően mintegy 25 ezer tonnával csökkenhet a szén-dioxid kibocsátás.