Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Az utolsó "simítások" a 3-as metró átadása előtt

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. március 28. 13:56
Sikeres teszteken van túl a 3-as metró északi szakasza, az engedélyek megvannak, így nincs akadálya, hogy akár már a hétvégén elinduljon az utasforgalom a Lehel tértől északra - mondta az InfoRádióban a Metróért Egyesület elnöke, Bíró Endre.

Fokozatos terhelésnöveléssel tesztelték a felújításon átesett északi hármasmetró-szakaszt; először egy szerelvény mozgott a vágányokon, majd fokozatosan növelték a szerelvények számát, a végén már öt közlekedett, miközben méréseket végeztek a vonalon - ismertette a metrófelújítást követő tesztidőszak részleteit az InfoRádióban Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke.

"Tesztelték az áramellátást, a vasútbiztosító berendezést, az automatikus vonatvezető rendszert is.

Természetesen nem lehet várni, és nem is mondhatjuk, hogy minden elsőre működött, de úgy néz ki, hogy a tesztek sikeresen befejeződtek,

és több hatósági bejárás is követte ezeket" - folytatta Bíró Endre, aki bejelentette, az üzembehelyezéshez meg is született a hatósági engedély.

A legfontosabb feltétel a vasútbiztosító berendezés működése volt, emellett a váltók és a tűzvédelmi rendszer is kiemelten fontosak, nem beszélve a mozgólépcsőkről, az állomásvilágításról és a szellőzőkről.

A megállók új burkolatot és megvilágítást kaptak, emellett pedig az alagutakat is teljesen rekonstruálták, és most

napok óta dízelmozdonyok által vontatott mosóberendezésekkel tisztítják azokat.

A pálya és a kapcsolódó berendezések is teljes mértékben megújultak.

Minden munka azért még nem fejeződött be, de már csak az üzemi területeken dolgoznak, az utasterek és az alagutak készen állnak a közlekedésre - közölte Bíró Endre.

A metró elindulásával a felszíni járatok közlekedésében a felújítás előtti forgalmi rend lép ismét életbe: a Lehel tér és Újpest között közlekedő pótlóbusz megszűnik, a 12-es villamos újra az Angyalföld kocsiszínig, a 34-es és a 106-os busz pedig ismét az Árpád híd metróállomásig közlekedik majd. A Váci úton és az Árpád úton fokozatosan felszámolják a buszsávokat, visszaáll az eredeti forgalmi rend a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésénél.

Vannak kérdések is

A 3-as metró felújított északi szakaszának akadálymentesítése nem lett teljeskörű, a majdnem másfél évig tartó lezárás során az állomásokat felújítják, de semmilyen érdemi fejlesztés, semmilyen funkcióváltás nem történik - vélekedett a Közelkedő Tömeg egyesület elnöke. Bella Jakab kiemelte: nem újultak meg az aluljárók sem.

Arról is beszélt, hogy a déli szakaszon tisztességes akadálymentesítésre van szükség és jobb vasúti kapcsolatra. Úgy vélte,

a mentesítő buszjáratok várhatóan gyakran a dugóban araszolnak majd.

A metrópótló buszok az utasok felét tudják szállítani, míg a többieknek, akik alternatív tömegközlekedési útvonalat választanak, nehézségekkel kell a szervezet szerint szembenézniük. "Valószínűleg nem lesz előnyben részesítés a Gyáli úton közlekedő sok alternatív buszjárat számára, és nem fogják sűríteni az 1-es villamost, amely pedig szintén jó választás lehetne az utasoknak".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
3-as metró - Metróért Egyesület
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
3-as metró - hétvégén indul
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
3-as metró - Közlekedő Tömeg
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást