Nyitókép: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc: ha ketten utáljuk a tökfőzeléket, nem feltétlenül vagyunk barátok

Infostart / InfoRádió - Exterde Tibor
2019. február 20. 15:18
A Demokratikus Koalíció önállóan indul az európai parlamenti választáson, és a párt listáját nem Gyurcsány Ferenc vezeti majd. Ezt a pártelnök mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Eldőlt, hogy nem lesz közös lista – emelte ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a Medián Intézet kutatása szerint nem is járnának jól vele az ellenzéki pártok. Van azonban párbeszéd a különböző politikai szereplők között, tájékoztatván egymást, hogyan mozgósítják az állampolgárokat az európai parlementi választásra. A DK elnöke kiemelte:

pártja nem ugyanazt a politikát képviseli az Európai Uniót illetően, mint például a Jobbik.

Míg a DK régóta az európai egyesült államok történelmi ideájáért lép fel, addig utóbbi történelmében volt olyan szakasz, melyben Európa-ellenes üzeneteket hangoztatott – tette hozzá. Azt mindenképp jó ötletnek tartja, hogy minden választókerület választási bizottságában legyen legalább egy ellenzéki delegált.

A listavezető személyéről – a pártelnök szerint – hamarosan döntenek. Annyit elárult, hogy nem ő fogja vezetni a listát, amelyen olyan emberek szerepelnek majd, akik, ha mandátumot szereznek az EP-be, ki is mennek Brüsszelbe. Hozzátette: az első öt személynek van nagyobb jelentősége.

A Jobbikról

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik – még Vona Gábor vezetése alatt – elindult egy mérsékelt irányvonal felé, ez a folyamat még tart a pártnál, nem fejeződött be.

„Amikor mi egy színpadon vagyunk a Jobbikkal – sokszor történt ez december óta – egyetlen vállalhatatlan mondat nem hangzik el”

– fogalmazott. A DK elnöke szerint egy színes, európai polgári ellenzék jöhet majd létre.

Gyurcsány Ferenc – mint mondta – érti a Fidesz politikai szándékát, miszerint „megpróbálni homokot szórni a fogaskerekek közé”, nehezíteni az ellenzéki pártok együttműködését, ezért hangsúlyozza a politikai formációk közti értékkülönbséget.

A DK-elnök hangsúlyozta: nincs együttműködés pártja és a Jobbik között.

„Ha ön utálja a tökfőzeléket és én is utálom, még nem biztos, hogy barátok vagyunk”

– fogalmazott.

A teljes beszélgetést szerda este 6 órától hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyurcsány Ferenc az EP-listáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gyurcsány Ferenc a Jobbikról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást