Folytatódhat a szocho csökkentése - a nap hírei

Infostart
2019. január 2. 22:10
A tervek szerint júliusban csökken a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó. Tovább csökkent a munkanélküliek aránya tavaly szeptember és november között. Hétfőn kezdődik az ellenzék előválasztási folyamata. A nap legfontosabb hírei január 2-án.

A tervek szerint júliusban csökken tovább a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékra a jelenlegi 19,5 százalékról. Ezt a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár közölte: Bodó Sándor úgy vélte: a döntés csaknem 130 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. A hét végén bejelentett kétéves béregyezségről megismételte: 2010-hez képest több mint a duplájára nő a minimálbér és a garantált bérminimum a január 1-én életbe lépett 8-8 százalékos emeléssel.

Az eredetileg tervezett 5 helyett 7,4 százalékos illetményemelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Németh Szilárd elmondta: a honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, 4 év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek.

Tovább csökkent a munkanélküliek aránya tavaly szeptember és november között. A 3,6 százalékos ráta megegyezik a nyár elején mért eddigi legalacsonyabb értékkel - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Szintén friss adat szerint a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer volt, 44 ezerrel több mint egy évvel korábban.

Hétfőn kezdődik az ellenzék előválasztási folyamata, akkortól lehet főpolgármester-jelölteket állítani - közölte az MSZP budapesti elnöke.Molnár Zsolt elmondta, a szocialisták Horváth Csabát támogatják, de bármelyik budapesti jelölt elindulhat az előválasztáson. Fontosnak nevezte, hogy a budapesti ellenzéki szavazók maguk döntsenek arról, ki legyen Tarlós István kihívója az őszi önkormányzati voksoláson.

Eddig több mint 5 ezren írták alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének 4 pontos petícióját - erősítette meg az InfoRádiónak az érdekképviselet elnöke. Szűcs Tamás megismételte: a követelések között van a közoktatásban nem pedagógusként foglalkoztatott alkalmazottak bérhelyzetének rendezése, a kötelező óraszámok számának visszaállítása, a túlórák kifizetése és a túlterheltség megszüntetése.

Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde. A 2018-as év egészében 6 tized százalékkal gyengült a BUX az előző 3 év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit. A BÉT értékelése szerint a börze így is sokkal jobban teljesített, mint a világ legtöbb tőzsdéje.

Újabb eladási rekordot döntött Magyarországon 2018-ban a Suzuki. A márka több mint 19 ezer regisztrált új autójával 14,1 százalékra növelte részesedését a magyarországi személyautó-piacon. A tájékoztatás szerint a siker elsősorban a hazai gyártású modellek értékesítésének köszönhető.

Továbbra is borúlátóan ítéli meg a gazdaság kilátásait a Brexit utáni időszakra a brit nagyvállalati szektor vezetőinek többsége. Az Ipsos közvélemény-kutató hangulatfelmérése alapján a nagyvállalatok vezetőinek csaknem háromnegyede tart a brit gazdaság általános állapotának hanyatlásától a következő 12 hónapban. A borúlátó nagyvállalati vezetők aránya egy év alatt kétharmadról háromnegyedre nőtt.

Az amerikai elnök szerint nincs menetrend és nincs határidő a szíriai kivonulásra.Donald Trump a washingtoni kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel folytatott megbeszélés után hangsúlyozta: az amerikai katonák csak bizonyos idő után hagyják el a közel-keleti országot. A politikus december 20-án közölte, hogy országa kivonja a Szíriában állomásozó mintegy kétezer katonáját. A váratlan bejelentés megütközést váltott ki a szövetségesek körében, illetve az Egyesült Államokban.

Tovább nőtt a repülőgéppel utazók száma tavaly. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet előzetes adatai szerint 2018-ban 4 milliárd 300 millió ember választotta a repülős utazást, több mint 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A légitársaságok tavaly 38 millió járatot indítottak.

Bemutatta a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestjéről készült felvételeket az amerikai űrkutatási hivatal.A korábban a Plutót vizsgáló New Horizons űrszonda kedd hajnalban repült el a nem hivatalosan Ultima Thule nevű kisbolygó mellett. A részletes kép megerősítette, hogy a kicsiny égitest valaha két objektum volt, amely egyesült, emiatt hasonlít alakja egy hóemberhez.