Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Hivatalos: két új budapesti Duna-híd épül

Infostart
2018. december 18. 11:14
Megkezdődik az albertfalvai és az aquincumi Duna-híd előkészítése.

Már jogszabály rendelkezik két új budapesti Duna-híd megépítéséről, a hétfőn megjelent Magyar Közlöny szerint az albertfalvai Galvani utcát az Illatos úttal összekötő új hídon a kötöttpályás közlekedéssel együtt, 2×3 sáv lesz. Emellett a jogszabály előirja a szintén újbudai Fehérvár út és a a kispesti Üllői út-Határ úti csomópont összeköttetésének előkészítését is - írja a napi.hu.

A fejlesztési tervekben szerepelnek további beruházások:

  • a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének javítása érdekében a Repülőtérre vezető út fejlesztésével
  • a főváros városszerkezetéből és közlekedési rendszeréből hiányzó, úgynevezett Körvasút menti körút első, Bécsi út–M3 autópálya bevezető közötti szakasza
  • a Pók utca és a Váci út között megépítendő új dunai átkelő (Aquincumi híd) előkészítése

Az előkészítésre milliárdokat költenek: a "kötelezettségvállalás felső korlátja" 2019-ben 6,7 milliárd forint, 2020-ban közel 4 milliárd, 2021-ben pedig 1,35 milliárd, összesen több mint 12 milliárd forint.