Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A Duna nem szabadul a szorításból

Infostart / InfoRádió
2018. november 20. 13:04
A 33 centiméteres októberi rekord nincs veszélyben, 46 centi olvasható le a mércéről. Látótávolságban tehát az októberi események, lehet újra kiváló fényképeket készíteni.

A Duna vize az elmúlt időszak hosszú stagnálásaival és rövid szakaszokban tapasztalt emelkedésével együtt tovább apadt - tudta meg kedden az InfoRádió Siklós Gabriellától, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjétől.

A kedd délelőtti adat szerint Budapesten 46 centis a vízállás.

Mint Siklós emlékeztetett:

a friss, október 17-ei rekord 33 centiméter, ám ezt a szintet most nem fogjuk látni.

"A hosszú hetek csapadékmentes időjárását követően az elmúlt napokban esett a Duna vízgyűjtő területén, de két fontos dolgot kell kiemelni: ez a csapadék kis mennyiségű volt, ráadásul szilárd halmazállapotú, ami azt jelenti, hogy amíg nem jön jelentősebb felmelegedés, a vízszintben sem várható komolyabb emelkedés" - írta le a helyzetet a szóvivő.

A közvetlen előrejelzések szerint a rekord továbbra sem lesz veszélyben, de közel kerülünk hozzá.

Ismert, a nyár második felétől október végéig szinte egyáltalán nem volt csapadék a Duna vízgyűjtő területén, a Kárpát-medencében különösen is nagy volt a szárazság. Emiatt október 17-én minden idők legalacsonyabb vízállását mérték a Dunában Budapestnél, de az ország más folyóin is negatív rekordok dőltek.

A helyzetnek számos negatív és pozitív hozadéka volt. Például:

  • korlátozni kellett a vízi közlekedést,
  • máig rengeteg gabona áll a magyar raktárakban a megnehezült kivitel miatt,
  • kiderült, hogy rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Óbudán,
  • bombát is találtak a mederben, nem is egyet

de


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A Duna friss vízállása - Siklós Gabriella
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást