Új javaslat a béregyenlőtlenség ellen

Infostart / InfoRádió
2018. október 30. 19:57
Az MSZP is benyújt egy határozati javaslatot a béregyenlőtlenség felszámolása érdekében. A szocialisták a nők fizetését akarják felzárkóztatni a férfiakéhoz.

A nők és a férfiak közötti bérkülönbség miatt a magyar nők évente két hónapot tulajdonképpen ingyen dolgoznak - mondta az Országgyűlésben napirend előtt Gurmai Zita szocialista képviselő. Ki kell nevezni női vezetőket, és lehetővé kell tenni, hogy a gyermekek után járó betegszabadságot a férfiak is kivehessék - sorolta javaslatait az ellenzéki politikus. "Törekedni kell arra, hogy megállítsuk teljes szakmák elnőiesedését, míg más területeken inspirálnunk kell a nőket szakmai továbbfejlődésükben" - hangsúlyozta

A nőknek sokkal rosszabb volt a szocialisták kormányzása idején, mert most több nőnek van munkája, hamarabb mehetnek nyugdíjba, mint a férfiak, több szabadnapot kaptak és bölcsődék épültek - mondta válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

"Amikor a szocialisták kormányoztak Magyarországon, az aktív korú, 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája 49,8 százalék volt, míg ma ez 62,5 százalék". Ez több mint 12 százalékos különbség - hangsúlyozta az államtitkár.

A nemek közti bérkülönbséggel kapcsolatban Rétvári Bence azt mondta, hogy most 3,6 százalékkal többet keresnek az aktív korú magyar nők, mint a szocialista kormányzás idején.

Az európai nők átlagosan 16,2 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak.

Magyarországon valamivel kedvezőbb a helyzet, de a nők itthon is 14 százalékkal kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak.

November 3-a egyébként az Egyenlő Díjazás Napja az Európai Unióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MSZP: egyenlő béreket a nőknek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást