Nyitókép: JEAN-CHRISTOPHE BOTT

Ha jön a medve, ne szelfizzünk vele

Infostart
2018. szeptember 23. 08:19
A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága lakossági fórumot tartott, ahol a medvékkel kapcsolatos tudnivalókról hallhattak a részvevők, például arról is, hogy mit tegyünk, és mit ne, ha jön a medve.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának pétervásárai fóruma egy sorozat első állomása volt - írja a Heol.hu. Azért indították a sorozatot a szakemberek, mert már szinte heti gyakorisággal vannak medvével kapcsolatos megfigyelések, egyre több jel kerül fel az állatok mozgását dokumentáló térképekre.

A fórumon elhangzott, hogy már 2010 környékén rendszeresen feltűntek a medvék az országban, ez azt jelzi, hogy a barnamedve jelenléte viszonylag tartós.

Territóriumuk jelentős része Szlovákiában van, de egy kicsi átlóg belőle Magyarországra, és noha láttak már boccsal is medvét, szaporodásuk itt még nem biztos.

2017-18-ban már jóval nagyobb területről jöttek be megfigyelési adatok mint korábban. Azek szerint az információk szerint idén nyáron legalább 4-5 medve volt Magyarország területén.

Mit tegyünk, ha összefutunk velük?

Arról is szó esett a lakossági fórumon, hogy a medvéket miként tarthatjuk távol magunktól, ha az erdőben kirándulunk. Fontos, hogy ne hagyjunk hátra ételmaradékot, ne szemeteljünk, amikor kirándulunk.

Ha megjelennek, medvecsengővel, medvespray-vel, zajcsapással "elkergethetjük" őket, de ha már a közelünkben van a nagyvad, nem szabad lazán venni a helyzetet.

Korábban már írtunk róla, hogy mit NE csináljunk, ha ott a medve.

Magos Gábor, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságánanak osztályvezetője szerint farkas is van a területen, de a medve és a farkas is szigorúan védett állat, így a zavarásuk, kilövésük bűncselekmény.