Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Baán László: a Szépművészeti Múzeum a pincétől a padlásig megújult

Infostart / InfoRádió - Seres Gerda
2018. augusztus 24. 10:55
A megvalósítás szakaszába lépett a Liget Budapest projekt – jelentette ki az illetékes miniszteri biztos az InfoRádió Aréna című műsorában. Baán László közölte: akár már idén elkezdődhet a Városligetben az új Nemzeti Galéria, az Innováció Háza és a Gyermek és Ifjúsági Színház építése.

Az Olof Palme Ház jövő év elején elkészül, és várhatóan 2019 nyarán átadják a közönségnek Millennium Házaként – mondta a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, Baán László az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Ez a legrégebbi álló épület, 1885-ből származik. Egy évszázada keresi a helyét. Az eredeti alapján tudjuk helyreállítani, korhűen. Belül kettős funkciója lesz: Millennium kávéház működik majd, és egy kiállítás pedig megidézi a Liget századfordulós időszakát” - fejtette ki.

Októberben nyit a Szépművészeti Múzeum, amely a pincétől a padlásig megújult – fogalmazott Baán László.

A teljesen megújuló intézményben kétezer négyzetméterrel nő majd a kiállítótér nagysága. Újdonság, hogy

hazatérnek a magyar műtárgyak a múzeumba

– tette hozzá.

Év végén a tervek szerint elkezdődik az új Nemzeti Galéria építése a Petőfi Csarnok helyén, ez ad majd otthont a magyar és egyetemes művészetet a 19. századtól napjainkig bemutató alkotásoknak – mondta a miniszteri biztos,

Baán László szólt arról is, hogy várhatóan szintén az év végén kezdik meg a magyar feltalálók találmányait bemutató Innováció Háza építését a Közlekedési Múzeum helyén, a Néprajzi Múzeum új épülete pedig már épül.

Baán László fontosnak nevezte, hogy a múzeumi negyed megnyitására a tervek megszűnik a járműforgalom a Kós Károly sétányon,

az M3-as autópálya forgalmát a Hungária körútra viszik majd át.

A mélygarázsok átadásával megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben, emellett növekszik és megújul a közpark zöldterülete.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: 2019 nyarára elkészül a ligetben Magyarország legnagyobb és legizgalmasabb játszótere, valamint akár már idén elkezdődhet a városligeti gyermek és ifjúsági színház építése is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Baán László a Liget Budapest Projektről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást