Nyitókép: Balaton József

Európai Néppárt: nem kapott ultimátumot a Fidesz

Infostart
2018. május 29. 12:38
A Stop Soros törvénycsomaggal és a CEU-val kapcsolatosak a Fidesz német testvérpártjának elvárásai. A Fideszt hivatalosan nem értesítették a feltételekről.

A Tagesspiegel című lap értesülése szerint az úgynevezett Stop Soros törvénycsomaggal összefüggésben fogalmazott meg aggodalmakat Angela Merkel pártja. A német Kereszténydemokrata Unió magyarországi megbízottja, Andreas Nick a lapnak azt mondta, két feltételt szabtak a Fidesznek, amelyek ha teljesülnek, nem zárják ki a pártot az Európai Néppártból.

  • Az egyik ilyen, hogy a kétharmados törvény módosítása előtt várják be a Velencei Bizottság álláspontját és fogadják meg annak változtatási kérelmeit.
  • A másik, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a Közép-európai Egyetem, vagyis a CEU Budapesten maradhasson, és írják alá a már letárgyalt államközi szerződést New Yorkkal.

Az ATV Híradója elérte Andreas Nicket, aki nem ultimátumról, inkább elvárásról beszélt. Mint mondta, amikor a szabad és nyílt társadalom léte megkérdőjeleződik,

kiemelten kell foglalkozni a felsőoktatási intézmények és a civil társadalom szabadságával,

amelyek a kereszténydemokrata értékek középpontjában állnak.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté azt mondta, hivatalosan nem kaptak megkeresést a német testvérpártjuktól, de

figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság véleményét.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarország nem akar bevándorlóországgá válni, a Fidesz frakciója pedig támogatja a szigorított Stop Soros törvénycsomagot, különösen azt, hogy az illegális bevándorlás szervezése bűncselekménnyé váljon.

Aggódik a Stop Soros törvénycsomag miatt az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (MTI/EPA/Omer Messinger)

CEU-ügyben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy hete azt mondta, a kormány csak azután foglal majd állást a Közép-Európai Egyetemnek a felsőoktatási törvénnyel összhangban lévő tevékenységéről, hogy az intézmény New York-i kampuszát meglátogató magyar delegáció elkészíti a vizitről a hivatalos beszámolóját.

Korábban Fodor Éva, a CEU rektorhelyettese az InfoRádióban azt mondta,

a CEU már teljesíti az új felsőoktatási törvény által előírt összes kötelezettséget, és erről a magyar kormány meg is győződött.

Most már csak az van hátra, hogy a kormány aláírjon egy szerződést New York állammal.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Feltételekkel maradhat a Fidesz az Európai Néppártban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást