Kiderült, miért kell terrorellenes terv az óvodáknak, iskoláknak

InfoRádió / MTI
2018. január 3. 12:02
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint egy NATO-irányelv kötelezi Magyarországot az iskolákat és óvodákat is érintő Honvédelmi Intézkedési Terv elkészítésére. A parlament Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerint azonban erről szó sincs.

A NATO Válságreagálási Rendszere, illetve a magyar honvédelmi törvény írja elő, hogy az állami intézmények rendelkezzenek Honvédelmi Intézkedési Tervvel – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca részben az InfoRádió megkeresésére reagálva adott ki közleményt, miután elsőként az Abcúg megírta, hogy terrorellenes intézkedési tervet kér a kormány az óvodáktól és az iskoláktól. Az intézményeknek júniusig kell összeírniuk, hogy vészhelyzet esetén milyen intézkedéseket hoznának.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye alapján Magyarországon valamennyi állami intézmény rendelkezik ilyen Honvédelmi Intézkedési Tervvel, az EMMI által fenntartott valamennyi intézmény is elkészítette már - legyen szó kulturális vagy egészségügyi intézményekről -, az iskoláknak és óvodáknak pedig a következő hónapokban kell a szakminisztériumok segítségével elvégezniük e feladatot.

Arra az írásban feltett kérdésünkre, hogy pontosan mit kell tartalmaznia e tervnek, van-e minimum követelmény vagy szankcionálják-e azon intézményeket, amelyek nem készítik el júniusig a tervet, a tárca közleménye nem tért ki.

Molnár Zsolt, a parlament Nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke szerint azonban az említett NATO-irányelv csupán általános követelményeket fogalmaz meg, az iskola- és óvodavezetőkhöz intézett felhívás kommunikációja és időzítése is elfogadhatatlan.

"Az időzítés azért, mert

a Fidesz a saját kampánya részévé kívánja tenni ezt az ügyet,

nem véletlen, hogy az hogy az országgyűlési kampány kezdetekor próbálja az oktatási intézményeknél fókuszba állítani ezt a kérdést, ami a terrorizmussal és nyilván a menekültválsággal függ össze. Más szempontból is elfogadhatatlan, hiszen a kommunikációban folyamatosan a félelemkeltés és a bizonytalanságérzés fokozása a céljuk, saját propagandacéljaikra akarják használni ezt a kérdést".

Azt azonban Molnár Zsolt is elismerte, hogy Európában az utóbbi években megváltozott a biztonsági helyzet, így a szakmai szervezeteknek mindent el kell követniük a lakosság védelme érdekében.

Tárgyalnának

Tárgyalásokat kezdeményez az illetékes minisztériumokkal a honvédelmi intézkedési terv miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mendrey László elnök az InfoRádiónak elmondta: 2017 augusztusában a kormányfő közölte, hogy Magyarország az unió legbiztonságosabb országa, ehhez képest decemberben feléleszteni egy ilyen rendelkezést, ez minimum megdöbbentő. Azt is meg kellene szerinte vizsgálni, hogy az iskolák, óvodák alkalmasak-e ilyen célokra. Szerinte is politikai fogásról van szó. "Nem gondolom, hogy nem következhet be egy ilyen cselekmény, de ennek megelőzése és elhárítása nem az iskola feladata és kezelése".

A fenntartókkal és megfelelő szakmai szervezetekkel kellene ezt elkészíttetnie a kormánynak, és csendben elküldeni az iskoláknak, kihagyva őket ebből a veszéllyel való riogatásból - hangsúlyozta Mendrey László.

A Tanítanék Mozgalom közleményében kiemelte, hogy az iskolák szervezeti és működési szabályzata jelenleg is tartalmaz természeti katasztrófára, illetve tűz- és bombaveszélyre vonatkozó fejezetet. A szervezet úgy látja, hogy az iskolákat vagy csak belekeverték más, jogosan érintett intézmények közé e kötelezettséggel vagy szándékos hisztériakeltésről lehet szó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mendrey László: hagyják ki az iskolákat a veszéllyel való riogatásból!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kiderült, miért kell terrorellenes terv az óvodáknak, iskoláknak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást