Belső felvételek alapján vizsgálódott és tett feljelentést a BKV

Infostart
2017. augusztus 25. 05:29
Megerősítette a BKV vezérigazgatója, hogy a társaság feljelentést tett a 3-as metró felújított szerelvényeinek meghibásodásaival összefüggésben.

Bolla Tibor az InfoRádióban azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy az ajtóhibákat idegenkezűség okozta. Hozzátette: a közlekedési cég átadta a metrókocsik belső kameráinak felvételeit a rendőrségnek és együttműködik a nyomozásban.

Szólt arról is, hogy a BKV már 2 milliárd forintos kötbérigényt jelzett a rekonstrukciót végző Metrowagonmash-nak, és az orosz vállalat kifogásai ellenére a fővárosi cég fenntartja követeléseit.

Közölte: eddig 13 vonat újult meg, 8 kapta meg a közlekedéshez szükséges engedélyeket. A hónap végére már állhat 10 forgalomba. A 37 szerelvény felújításának jövő nyár elejéig kell befejeződnie, ebben most késésben vannak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Feljelentést tedtt a BKV
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást