A diktatúrák áldozataira emlékeztek ma Európa-szerte - a nap hírei

InfoRádió
2017. augusztus 23. 22:26
Az eredeti tervek szerint állnak majd üzembe a paksi atomerőmű új blokkjai. Márciusban jön az új ezer forintos.

Ma tartják a diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. A fővárosban emlékmenetet rendeztek, amely az Országháztól indult, a résztvevők először a Cipők a Duna-parton emlékműhöz mentek, ahol egy-egy szál fehér virágot helyeztek el az áldozatok emlékére. Ezután a néhány száz fős csoport a Báthory utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nagymező utca - Andrássy út útvonalon vonult a Terror Háza Múzeumhoz. Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere beszédében kiemelte: úgy van értelme és tartalma az emlékezésnek, ha a szemtanúk is megszólalnak. Ezért jött létre a holokauszt emlékév, a Gulág emlékév, majd az '56-os emlékév is.

Az Európai Bizottság szerint az unióban nincs helye a szélsőségességnek, az intoleranciának és a zsarnokságnak. A totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak európai emléknapja alkalmából adott ki közös nyilatkozatot erről a Bizottság első alelnöke és a jogérvényesülésért felelős biztos. A közlemény szerint az unió világszerte kiáll a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok védelméért, valamint elutasítja az önkényuralmi rendszerek alapját képző ideológiákat.

Az eredeti tervek szerint 2025-re és 26-ra állnak üzembe a paksi atomerőmű új blokkjai - közölte a létesítmény kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Aszódi Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a régi reaktorok 2032 és 37 között fognak leállni. Hozzátette: még nem tudni, hogy az állami támogatást vizsgáló 16 hónapos európai bizottsági eljárás miatt mekkora késedelmet szenved a beruházás. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországnak hosszú távon szüksége van az atomenergiára. Az energiapolitika 40 százalékot szán az nukleáris energiának az évszázad végéig a villamosenergia-felhasználásban, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, valamint fosszilis energiahordozókból kell fedezni.

Az ország 6 régiójából már csaknem 50 ezren pályáztak a hűtő- és mosógépcsere programban - közölte a nemzeti fejlesztési tárca. A Közép-Dunántúlról a reggeli nyitás óta 7 ezer pályázat érkezett be. A tárca 13 óráig fogadta a kérelmeket, utána határozatlan időre felfüggesztette a lehetőséget. Legközelebb a közép-magyarországi régióban élők nyújthatnak be pályázatot augusztus 28-án, hétfőn reggel 8 órától.

Megújulnak az ezer forintosok is, az új bankjeggyel jövő márciustól lehet majd fizetni. Pataki Tibor, jegybank készpénzlogisztikai igazgatója az InfoRádiónak elmondta: az új ezresek már csütörtökön törvényes fizetőeszközzé válnak, de forgalomba még nem kerülnek, mivel a következő hónapokban a bankjegyelfogadó automatákat készítik fel az új pénz kezelésére. Hozzátette: az új ezres alapszínei és fő motívumai változatlanok, ugyanakkor több új biztonsági elemet kapott. A jelenlegi ezreseket jövő novemberig lehet majd használni.

Megszüntette a nyomozást a BKV jegyértékesítő rendszerének hibáját felfedő fiatal ellen a Készenléti Rendőrség. A Nemzeti Nyomozó Iroda azzal indokolta a döntést, hogy a cselekmény nem veszélyes a társadalomra. Tegnap Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség szóvivője az InfoRádióban elmondta: a vádhatóság megállapította, hogy a gyanúsított nem követett el bűncselekményt. A BKV online jegyértékesítő rendszerét fejlesztő és üzemeltető T-Systems azután tett feljelentést, hogy a fiatalember 50 forintért vásárolt magának havi bérletet és ezt a biztonsági rést jelezte a közlekedési cégnek. Meggyanúsítása ellen több szervezet tiltakozott, a fővárosban pedig demonstrációt is tartottak a BKV központjánál.

Egy alföldi tojótelepről is került tiltott rovarirtószerrel szennyezett tojás a hazai boltokba - közölte az élelmiszerbiztonsági hivatal igazgatója. Pleva György az InfoRádióban elmondta: a hatóságok lefoglalták a tojásokat és a telepet is bezáratták, továbbá elrendelték az eddig kiszállított termékek visszahívását. Az igazgató hozzátette: azt még vizsgálják, hogy a szer hogyan kerülhetett a telepre. Szólt arról is, hogy a NÉBIH eddig mintegy 100 mintát kért be vizsgálatra, ezek mintegy felével végeztek.

Nagyon magas lesz a parlagfű pollenkoncentrációja a következő napokban az Alföldön és a Dunántúlon is. A tisztiorvosi hivatal Facebook-oldalán azt írja, hogy emellett a kültéri allergén gombák spóraszáma sokfelé elérheti a magas, illetve nagyon magas szintet. Az Országos Közegészségügyi Intézet arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei parlagfű pollenszezonban már többnapos, térképes előrejelzést készít az ország teljes területére.