Németh Zsolt szerint Macron csak elmélyítheti az EU válságát

Infostart
2017. július 25. 17:55
Nem segítené az egység fenntartását, hanem elmélyítené az unió válságát a kétsebességes Európa létrejötte, ezért Magyarország mindent megtesz az elképzelés ellen – mondta a külügyi bizottság elnöke az Arénában.

Magyarország számára jelentős eredmény, hogy ismét van egy egységes Nyugat, egy egységes NATO, illetve egy egységes Európai Unió, ezért sem tudja támogatni Budapest a kétsebességes Európa elképzelését – mondta az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke.

„A kétsebességes Európa gondolata viszont hazavágja az egységes Európa célkitűzését”

- fogalmazott Németh Zsolt.

Amennyiben a francia elnök ebben nem tudja megváltoztatni az álláspontját, nem segíteni fogja, hanem elmélyíti az Európai Unió válságát – erről tárgyalnának Emannuel Macronnal a Visegrádi négyek ősszel, amennyiben a francia államfő elfogadja a meghívást – mondta Németh Zsolt.

„Van egy olyan törekvés Európában, hogy ha a britek elmennek, akkor megcsináljuk a föderalisztikus Európát. De úgy vélem, hogy nincs meg sem Európában, sem pedig a tagállamok számát tekintve ennek a nézetnek a többsége.

Ezért ezt a nézetet nekünk – ha úgy tetszik – le kell nyomni”

- fogalmazott az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke.

A visegrádi négyek együttműködéséről a külügyi bizottság elnöke azt mondta: az megerősödött, sikeres lett az elmúlt években, például a számtalan energetikai, infrastrukturális és gazdasági együttműködésnek is köszönhetően.

„Egyre inkább együtt látnak bennünket Európában,

és közösen tudunk fellépni Európa politikai színterén, és egy kicsit azon túl is. Kínából is úgy tűnik, hogy van Közép-Európa, és azon belül is van Visegrád. Az Egyesült Államokból is úgy tűnik: Trump Varsóban elhangzott beszédében az egész régiónknak, és ezen belül hangsúlyosan a kisebb régiónknak szóltak az üzenetek” - mondta a politikus.

Helyén kell kezelni az amerikai ügyeket

Donald Trump amerikai elnök még nem fejezte be az adminisztráció, és így a külügyminisztérium átalakítását, ezért mindig a helyi értékén kell kezelni a Washingtonból érkező jelzéseket – mondta Németh Zsolt.

„Azt szokták mondani, hogy még nem sikerült konszolidálnia Trumpnak a saját államigazgatásán belül a helyzetét. Szerintem ebben van igazság”

- véli az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke.

Hozzátette: a külügyminisztérium vonatkozásában pedig különösen igaz az, hogy nagyon lassan haladnak a kinevezések.

„Ennek eredményeképpen még mérlegelés szintjén sem tudunk találgatni arról, hogy például ki lehet az új amerikai nagykövet Budapesten” - tette hozzá a politikus.

Németh Zsolt úgy látja, hogy ez egy strukturális problémára is felhívja a figyelmet.

Az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke úgy látja, Amerika gyakorlatilag megfosztja magát a diplomáciában rejlő lehetőségek 50 százalékától.

„A kinevezések késnek, és a jelenlegi elnöki irányzatnak az államigazgatáson belüli konszolidációja feltűnően lassan halad előre. Ezért azt gondolom,

nagyon fontos, hogy minden üzenetet, ami megfogalmazódik, a maga helyi értékén kezeljen Magyarország” -

véli Németh Zsolt.

A bukaresti politikusok apró gesztusokat tesznek

A bukaresti politikusok az elmúlt időszakban apró gesztusokat tettek a romániai magyarság felé – mondta Németh Zsolt az Arénában. A Fidesz politikusa szerint ez azt mutatja, hogy akár újra is indulhat a magas szintű párbeszéd a két ország között.

Óvatos nyitás, némi elmozdulás látszik a román politikában Magyarország felé, amely azt mutatja,

vissza lehet térni a korábbi magas szintű kapcsolatokhoz

– mondta Németh Zsolt, az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

„Ebben jelentett talán egy kis elmozdulást az elmúlt időszakban egy-két gesztus. A legutóbbi a Tusványos hetében történt: Johannis államelnök először látogatott el Székelyföld mindkét megyéjébe egyidejűleg, és folytatott egyeztetéseket a székelyföldi magyar vezetőkkel, illetve az RMDSZ vezetőivel. És olyan gesztusokat tett, mint hogy elfogadta a székely zászlót és meghallgatta a székely himnuszt” - közölte a politikus.

Ez azt jelenti, hogy keresi a román politika a párbeszédet a helyi magyarokkal

– mondta Németh Zsolt.

„Sőt, a nagyköveti konferenciára, miután legutóbb román külügyminiszter kapott meghívást, most meghívást kapott Szijjártó Péter, és várhatóan augusztus végén ellátogat ide” - tette hozzá az országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke.

Ezzel együtt a román politikában

az az alapvető kérdés, hogy sikerül-e nekiállni a nehéz kérdések rendezésének, és ezzel újraindítani a magas szintű párbeszédet a két ország között.

„Egy dolog biztos, hogy itt a kisebbségi magyarság kérdése nem megkerülhető, és ezt belátta a román államelnök is, hiszen az autonómiának a napirenden tartása végül is ennek az útnak is nagyon fontos összetevője volt. Úgy fogalmazott a román államelnök, hogy ő a regionális decentralizáció kérdésében készen áll a párbeszédre” - közölte Németh Zsolt.

A romániai magyar pártokról az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azt mondta, a politikai nagycsaládi építkezésnek része az RMDSZ is, a szervezetek között az elmúlt években egyre elmélyültebb együttműködés és kommunikáció zajlik.

„Azt hiszem, hogy összeérett Erdélyben, az erdélyi magyar politikában valami olyasmi, amelyben továbbra is megvannak a politikai nézetkülönbségek, ugyanakkor van egy közös alap, a nemzeti érdek és az anyaországgal való együttműködés szempontja” - véli a politikus.

Németh Zsolt jelezte, reményeik szerint a 2018-as választásokon több százezer határon túli vesz majd részt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Németh Zsolt szerint Macron csak elmélyítheti az EU válságát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást