Készüljenek fel a szívbetegek a kánikulára!

Infostart
2017. június 20. 08:00
Több riasztást kapnak a mentők, amikor tartós kánikula van – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál hozzátette: leginkább rosszullétek és baleset miatt kapnak több segélykérést.

A mentőszolgálat tapasztalatai szerint a tartós meleg elsősorban a szívbeteg és a vérkeringési-rendszer betegségében szenvedőket viseli meg, illetve azokat, akiknek valamilyen alapbetegségük van, esetleg gyengék, idős emberek – mondta a szóvivő.

Éppen ezért ahogy tartósul a kánikula, úgy próbálják egyre erőteljesebben eljuttatni a figyelmeztetéseket, jó tanácsokat.

Győrfi Pál emlékeztetett rá, hogy bár a mentősök esetszáma még nem nőtt jelentősen,

már most érdemes felkészülni arra, hogy a legmelegebb órákban védjük a fejünket a közvetlen napsugárzástól.

„Aki tudja magáról, hogy nehezen viseli a kánikulát, lehetőleg csökkentse a fizikai terhelést, a programokat ne erre az időszakra időzítse. Illetve vigyázzunk a gyerekekre és az idősekre, a folyadékpótlásról próbáljunk gondoskodni azoknál, akik azt maguktól nem tudják igazán jól megtenni” - tanácsolta az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Fel kell készülni arra, hogy ha az esetszám nem is nő meg radikálisan a kánikulában, de az esetek eloszlása átalakul:

nagyobb számban jelennek meg a betegeink között a szívbetegek, és a baleseti veszély is nő a kánikulában,

hiszen fáradékonyabbak vagyunk, a koncentrálókészségünk romlik – mondta Győrfi Pál.

Hozzátette: akár gyalogosként, akár kerékpárosként, motorosként vagy gépkocsivezetőként közlekedünk, érdemes jobban figyelni.

„Az eddigi évek tapasztalatai alapján a mentőknek nincs oka arra, hogy a mentőkapacitást a kánikula időszakában jelentősen megnövelje”

- jelentette ki a szervezet szóvivője.

Persze ilyenkor a kollégáinknak is nagyobb terhelésre kell felkészülniük, több esetet kell ellátniuk, ami számokra is nehezebb feladatot jelent – tette hozzá Győrfi Pál.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Készüljenek fel a szívbetegek a kánikulára!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást